Az izraeli hadsereg légvédelmi Vaskupola-egységeket telepített Tel-Aviv környékére

Vágólapra másolva!
Az izraeli hadsereg a Vaskupola rakétavédelmi rendszer egységeit telepítette Tel-Aviv környékére, és légvédelmi tartalékosokat mozgósított. Az izraeli Tízes kereskedelmi tévécsatorna esti híradója szerint a légvédelmi egységeket az ország középső, sűrűn lakott részeire, Tel-Aviv környékére telepítették, hogy készen álljanak a központi részek elleni esetleges rakétatámadások kivédésére.
Vágólapra másolva!

Izrael szombat este egyiptomi közvetítéssel tűzszüneti megállapodást kötött a gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász és az Iszlám Dzsihád szervezettel, miután szombaton Gázából mintegy százkilencven rakétát és aknagránátot lőttek izraeli területre, és Izrael is számos légicsapást hajtott végre a Hamász katonai infrastruktúrája ellen.

A kormány azonban a tűzszünet ellenére vasárnapi ülésén a légvédelem megerősítéséről határozott,

melynek keretében tartalékosokat is mozgósítanak, valamint az övezet felől érkező támadásokra adott kemény válaszokról döntöttek, így a tüzeket okozó luftballonok és papírsárkányok eregetői elleni lépésekről.

Izrael vasárnap négy alkalommal vette célba a gázai gyújtogatókat, és este Beit Hanun térségében, a Gázai övezet északi részén, ahol a légierő csapást mért egy gyújtogató léggömböt indító csoportra, palesztin források szerint megsebesült két palesztin.

A tűzszünet ellenére a nap folyamán a tévé jelentése szerint tüzet okozó több tucat szerkezetet röpítettek Izrael irányába, melyekkel a gázaiak hat helyen lángba is borítottak termőföldeket Izraelben.

A Jediót Ahronót című újság honlapjának, a Ynetnek nyilatkozó gázaiak szerint a tűzszüneti megállapodás csak a gyújtogatás jelentős csökkentését tartalmazta, de Avigdor Liberman védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy Izrael nem tűri a továbbiakban sem a gázai rakétákat, sem a gyújtogatást, sem a drónokat, sem más eszközöket.

„Remélem, hogy a Hamász levonta a következtetéseket, és ha nem tették meg, akkor kemény árat fognak fizetni" - nyilatkozta a védelmi miniszter.