Nevetséges magyarázkodás követte Juncker kínos dülöngélését a NATO-csúcson

TUSK, Donald; POROSENKO, Petro; JUNCKER, Jean-Claude
Brüsszel, 2018. július 9. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, Petro Porosenko ukrán államfő és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke (b-j) az Európai Unió vezetői és Ukrajna között tartandó csúcstalálkozójuk kezdetén Brüsszelben 2018. július 9-én. (MTI/EPA pool/Olivier Hoslet)
Vágólapra másolva!
Ahogy korábban az Origo is megírta, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke ismét meglehetősen furcsa helyzetbe került. A politikust a NATO-csúcs után a kollégái kísérték le a lépcsőn, mivel az EB elnöke jól láthatóan elveszítette a stabilitását. Minderről videó is készült. Ahogy az várható volt, a bevándorláspárti, Junckert támogató nyugati – és persze a hazai – liberális sajtó máris elkezdte magyarázni a magyarázhatatlant, és Juncker állítólagos „hátfájásáról”, „egészségügyi problémáiról” beszélnek. Nyilván kellemetlen lenne bevallani, hogy Európa első embere komoly alkoholproblémákkal küzd. Az euractiv.com azon lamentál, hogy képes lesz-e Juncker kitölteni a mandátumát.
Vágólapra másolva!

Íme a „hátfájós” videó:

Európa első embere a kínos eset után állítólag már kerekesszékben volt jelen az esti vacsorán, legalábbis ezt állították a sajtónak az elnök környezetéből.

Juncker, valamint az eset után a sajtónak nyilatkozó Mark Rutte holland miniszterelnök azt állította, hogy Junckernek egy ideje komoly hátfájdalmai vannak, de nincs jelentősebb egészségügyi problémája.

Vagyis rögtön elkezdték megmagyarázni a történteket, azaz ferdíteni a valóságot, és egészségügyi problémákról beszélnek, mert hát elég kínos lett volna beismerni, hogy a bevándorláspárti európai vezető alkoholista.

A magyar ellenzéki, bevándorláspárti média is próbálkozik. Az Index így ír: Juncker mindenesetre a NATO-csúcs esti vacsoráján a BBC szerint már egy kerekesszékben bukkant fel.

A HVG már konkrétabb „diagnózist” állított fel:

„Juncker azt mondta, hogy isiászban szenved, ez pedig időnként kihat a mozgására is.”

Vagyis a balliberális sajtó igyekszik betegségnek beállítani, hátfájásra kenni azt a most már napnál is világosabb tényt, amit egyébként már egy ideje rebesgettek, hogy Európa első embere komoly alkoholproblémákkal küzd, ami már láthatóan a közfeladata ellátását is veszélyezteti.

Brüsszel, 2018. július 9. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, Petro Porosenko ukrán államfő és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke (b-j) az Európai Unió vezetői és Ukrajna között tartandó csúcstalálkozójuk kezdetén Brüsszelben 2018. július 9-én Forrás: MTI/EPA pool/Olivier Hoslet

Hiszen ilyen állapotban, hogyan tudna az Európai Bizottság elnöke bármilyen nagy horderejű kérdésről tárgyalni akár Donald Trumppal, akár Angela Merkellel vagy más vezetőkkel?

Kellemetlen látni, ahogy Európa első embere láthatóan ittasan támolyog egy olyan rendezvényen, ahol a világ valamennyi jelentős – és kevésbé jelentős – államának vezetője képviselteti magát.

Így érthető, hogy el kell hinteni valami fura magyarázatot, amivel a balliberálisok fogyatkozó híveiket megnyugtatják. Tehát magyarázzák a magyarázhatatlant, és elfedik a mindenki számára nyilvánvalót. Junckert a videó alapján láthatóan nem igazán nyomasztja a helyzet súlya.

Nem stresszeli magát, Európa első embere vidáman mosolyog, és viccelődik dülöngélés közben az őt támogató portugál és ukrán miniszterelnökkel.

Az euractiv.com már azon lamentál, hogy bár Juncker kijelentette, hogy nem indul többet a Európai Bizottság elnöki pozíciójáért, azonban az is kérdésessé vált, hogy ilyen állapotban el tudja-e látni a feladatát a mandátuma lejártáig, azaz 2019 őszéig.