Soros most megint a briteknél avatkozik be, ezúttal a migrációs válságba

Soros György George
Vágólapra másolva!
Soros György, miután súlyos vereséget szenvedett Magyarországon, most ismét Nagy-Britannia belügyeibe kavart be. A muszlim hátterű belügyminiszter segítségével elérte, hogy egy általa támogatott civil szervezet érzékenyítse a rendőröket, miközben a migránsbandák gyakorlatilag pokollá változtatták több nagyváros életét. Az amerikai tőzsdespekuláns korábban azért korteskedett, hogy mégse legyen brexit, és ez ellen kampányt is szervezett. Mindezzel teljesen figyelmen kívül hagyva a brit emberek világos akarát, akik 2016-ban népszavazáson mondtak nemet Brüsszel politikájára. 
Vágólapra másolva!

Egy, az amerikai tőzsdespekuláns, Soros György által pénzelt civil szervezet, vezetheti azokat a gyűlöletbeszéd elleni tréningeket, amiket a közeljövőben a brit rendőrségnél terveznek bevezetni - írta a Breibart. A portál összeállítása szerint mindezt

a programot persze a brit adófizetőknek kell kifizetniük.

Nem véletlen, hogy pont a belügyminisztérium kezdeményezte ezt a térninget, mivel a tárca élén a muszlim hátterű Sajid Javid áll. A politikus többször kijelentette, hogy határozottan fel fog lépni az iszlám-ellenes kijelentések ellen, sőt még kerekasztalt is összehívott a témában.

Tetőfokára hágott a migránsbűnözés Nagy-Britanniában Forrás: AFP/Philippe Huguen

Tetőfokára hágott a bűnözés a briteknél

A belügyminiszter mostani lépése annak fényében meglehetősen képmutató, hogy elképesztő állapotok uralkodnak Nagy-Britanniában,amit végre hivatalosan is elismertek a hatóságok. Eddig hallgattak arról, amiről minden brit tudott, aki velük, köztük él, hogy

a muszlim migránsok között sok az erőszakos bűnöző.

A Scotland Yard felmérése a bizonyíték arra, hogy a migránsok bandákba verődve követnek el fegyveres vagy késes bűncselekményeket. Az angol börtönök már tele vannak velük. Emellett az is kiderült, hogy azok a migránsok, akik a hazájukban erőszakkal szembesültek, nagyon rossz hatással vannak a brit fiatalokra.

London polgármestere szerint együtt kell élni a terrorizmussal

Korábban arról is beszámoltunk, hogy London muzulmán polgármestere, Sadiq Khan már egy jó ideje elkezdte felmondani a feminizmus és a gendermánia legbutább szólamait. A pakisztáni migráns hátterű, munkáspárti városatya nemrég azzal okozott botrányt, hogy kijelentette: túl sok fehér középosztálybeli férfi használja a kerékpárutakat. A legújabb agymenése is felháborodásra adott okot.

Véleménye alapján a Wikipédiánál dolgozók nemi megoszlása rendkívül aránytalan, nagyon magas a férfiak aránya, ráadásul az online világenciklopédiában található életrajzok túlnyomó többsége is férfiakról szól. Emlékeztetőül: Sadiq Khan az a londoni polgármester, aki korábban arról beszélt, hogy

egy nagyvárosnak együtt kell élnie az állandó terrorveszéllyel,

továbbá saját bevallása alapján ő kerüli az alkoholfogyasztást, és nagyon hiányzik neki ramadánkor a reggeli kávéja.

Soros György most ismét Nagy-Britanniában kavar Forrás: --

Soros nem kér a nép akaratából

Soros legutóbb akkor került a brit hírekbe, amikor kiderült, hogy az unióból való kilépés megakadályozására néhány angol milliomossal és baloldali közéleti személyiséggel próbált szövetkezni, akiket vacsorára hívott össze londoni házába.

Sorosék tömeggyűléseket terveztek, és a fiatalok megnyerése céljából pop-koncerteket rendeztek volna.

Soros György a nyílt társadalom mozgalma nevében adott 400 ezer fontot, de a Daily Telegraph napilap úgy értesült, hogy a vacsora résztvevői nem ígértek pénzbeli hozzájárulást az amerikai milliárdos angliai kezdeményezéséhez.