Először beszélt a thai gyerekek mentéséről a parancsnok

2018.07.11. 08:06

"A reményből valóság lett" - ezek voltak Arpakorn Yukongkaew, a thaiföldi haditengerészet parancsnokának első szavai, miután sikeresen kimentették mind a 12 gyereket és fociedzőjüket a Tham Luang barlangból. 

A háromnapos veszélyes barlangi mentőakciót az Origo is végigkövette. A csapat utolsó öt tagját kedd délután sikerült kimenteni az elárasztott thaiföldi barlangból, jelenleg mindannyian kórházban vannak, megfigyelés alatt.

Kevés reményünk volt arra, hogy a gyerekeket életben találjuk a barlangban, de muszáj volt megpróbálnunk megmenteni őket. Ezzel a tudattal kellett dolgoznunk - nyilatkozta a sikeres mentőakcióról a BBC-nek Arpakorn Yukongkaew, aki több mint 1000 ember mellett segítette a mentést, amelyet az egész világ lélegzetvisszafojtva figyelt.

Forrás: AFP/Ye Aung Thu

Az interjúból kiderült az is, hogy a 12 gyereknek és edzőjüknek a barlang egyfajta menedéket is nyújtott, hiszen az első napokban a falról csöpögő tiszta vízből ittak.

Szinte hihetetlen, de a gyerekek a 18 barlangban eltöltött nap után jól vannak. Kicsit lefogytak ugyan, de egyiküknek sincsenek súlyos sérüléseik.

A csapatot még egy hétig kórházban ápolják, és pszichológusok is segítenek nekik a felépülésben.

KAPCSOLÓDÓ CIKK