Egy angol orvosnő 456 idős embert ölhetett meg

Fájdalomcsillapító Dr.Life Tudományos áttörések az egészségügyben: ezeket várhatjuk 2017-től
Vágólapra másolva!
Tizenkilenc év után derült ki, hogy az egyik angliai kórház egykori orvosa több száz embert küldhetett a halálba rosszul adagolt gyógyszerek miatt.
Vágólapra másolva!

Több mint

450 embert ölhetett meg fájdalomcsillapítók túladagolásával

a már nyugdíjas Dr. Jane Barton, az angliai Gosport War Memorial kórház egykori orvosa.

Tizenkét éven át írt fel halálos dózisban betegeinek az ópiumtartalmú gyógyszerből 1989 és 2000 között. A BBC szerint

a kórházi dolgozók tudtak róla,

hogy Jane Barton túl sok receptet állít ki a betegeknek a fájdalomcsillapítóból, mégsem léptek közbe.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

A gyanús haláleseteket már korábban is vizsgálták, ennek bizonyítéka, hogy 2009-ben az orvost elmarasztalták.

A hozzátartozók ezt a procedúrát azonban nem hagyták annyiban, többször is kérték a hivatalos szerveket, hogy vizsgálják ki az eseteket - tette hozzá a The Guardian.

Ezek alapján derült ki, hogy az orvos - indokolatlanul - magas dózisú fájdalomcsillapítót írt fel a betegeknek.

Ennek következtében vélhetően 456-an meghaltak,

és körülbelül további 200 ember életét rövidíthette meg a szakszerűtlen kezelés.

Ahhoz azonban, hogy Jane Bartont elítéljék, újabb nyomozásra lenne szükség.