Elítélték a tunéziai migránst, aki meggyilkolt egy idős osztrák házaspárt

Vágólapra másolva!
A tunéziai migráns az Iszlám Állam szimpatizánsa volt, és azért ölte meg a házaspárt, mert azok a Szabadságpártot (FPÖ) támogatták. Most életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Ausztriában.
Vágólapra másolva!

Az 55 éves Mohamed H. 1989 óta él az ausztriai Linzben.

Az Osztrák Szabadságpárttal az volt a problémája, hogy az FPÖ egyik önkormányzati képviselője még 2012-ben feljelentette őt állatkínzás vádjával – írja a Breitbart a Kronen Zeitung információira hivatkozva.

A migráns az utóbbi években nyíltan is kritizálta a pártot, annak a bevándorlásellenessége miatt.

Mohamed H. élelmiszerszállítóként dolgozott, így ismerte a Szabadságpárttal szimpatizáló idős házaspárt.

Tavaly júniusban, amikor házhoz szállította nekik az ebédet,

leszúrta egy késsel a 85 éves asszonyt, majd néhány perc múlva végzett a hasonló korú férjével is.

Ezután benzinnel locsolta le a lakást, és felgyújtotta azt. A tűzoltók azonban időben kiértek, így megkapták az idős házaspárt holttestét.

A migránst később elfogta a rendőrség, és bíróság elé állították.

A pere eléggé elhúzódott,

Mohamed H. több tárgyaláson az Iszlám Államot és annak vezetőjét, Abu Bakr al-Baghdadit dicsérte.

A linzi bírság tegnapelőtt mondta ki ellene a jogerős ítéletet, életfogytiglani börtönbüntetést kapott.