Ismét alvó csecsemőt hagytak egy autóban, sikerült megmenteni

kocsiban hagyott csecsemő
A szülők azzal védekeztek, hogy "csak negyedórára" hagyták a gépkocsiban a pár hónapos alvó kisbabájukat.
Vágólapra másolva!
Szinte hihetetlen, hogy újabb alvó babát hagytak egy bezért autóban, ezúttal a kelet-szlovákiai Nagymihályban (Michalovce) - számolt be az esetről közösségi oldalán a szlovák rendőrség. Legutoljára szombaton Trencsénben (Trencín) hagytak a felforrósodott kocsiban egy másfél éves kisgyereket, akit a tűzoltóknak sikerült megmenteniük.
Vágólapra másolva!

A nagymihályi rendőrséget hétfőn egy járókelő azzal riasztotta, hogy a 25 fokos hőségben az egyik áruház parkolójában egy gépkocsiban egy magára hagyott csecsemőt talált.

A szülők azzal védekeztek, hogy "csak negyedórára" hagyták a gépkocsiban a pár hónapos alvó kisbabájukat. Forrás:facebook/Polícia SR

Ezzel a címmel a Facebook-oldalán a szlovák rendőrség közzé is tette a bejelentő által készített felvételeket.

A bejegyzésből kiderült, hogy

a helyszínre kiérkező rendőröknek pár percen belül sikerült megtalálniuk az épp vásárolgató szülőket,

akik azzal védekeztek, hogy csak negyedórára hagyták magára a csecsemőt, és szándékosan körülbelül 8 centiméternyire letekerve hagyták az első ablakot.

A rendőrség gondatlanságból elkövetett kiskorú veszélyeztetése ügyében eljárást indított a szülők ellen. Legutoljára szombaton Trencsénben egy túlforrósodott parkoló autó ablakait be kellett törniük a tűzoltóknak,

hogy még időben kiszabadítsanak egy otthagyott másfél éves alvó kislányt.

Ráadásul mindez csak pár nappal azután történt, hogy a zsilinai járásban, Trsztenán már nem sikerült megmenteni egy két és fél éves kislányt, akit édesanyja szintén hátrahagyott a parkoló kocsijukban, amelyben egyébként a halál beállta után a rendőrök 41 fokos hőmérsékletet mértek.