Bevándorlásellenes vezetője lesz a német bevándorlási hivatalnak

Vágólapra másolva!
Kemény vezetőt nevezhetnek ki a BAMF élére, aki szigorúbban ellenőrizné a bevándorlókat, és az esetleges kitoloncolási eljárásokat is felgyorsítaná.
Vágólapra másolva!

Mint ahogyan azt korábban megírtuk, Jutta Cordot, a BAMF korábbi elnökét áprilisban menesztették státuszából, miután napvilágot látott, hogy 2013 és 2016 között minimum 1200 bevándorló juthatott menekültstátuszhoz jogtalanul.

A német szövetségi belügyminiszter, Horst Seehofer korábban sem titkolta, hogy rendet kíván tenni a kormányhivatalban, ami személyi változásokkal is járhat. Úgy tűnik a folyamat már elkezdődött, ugyanis több német médium is névtelen kormányzati forrásokra hivatkozva úgy számolt be, hogy Seehofer szövetségesét, Hans-Eckhard Sommert tenné a BAMF élére.

Sommer, aki jelenleg a külföldi és menekültügyi jogokért felelős a bajorországi minisztériumban, sokkal szigorúbb elveket vall, mint Cord. Terrorista összekötetéseik miatt ugyanis alaposabb ellenőrzés alá vonná a bevándorlókat. Továbbá felgyorsítaná a kitoloncolási eljárását azoknak, akik jogtalanul tartózkodnak Németországban.

A hírt egyelőre nem erősítette meg a belügyminisztérium, de ha beigazolódik Sommer kinevezése, érdekes fordulatot válthat ki a bajor menekültügyi álláspont erősödése.