Húsz éven át az ágyhoz bilincselte a családja

Vágólapra másolva!
Saját családja tartott fogva húsz éven át egy nőt, az argentínai Venado Tuerto városában. A most 42 éves asszonyt meztelenül bilincselte az ágyhoz az apja. Az egyik szomszéd jelentette a rendőrségen, hogy folyamatosan sikolyokat hall a házból. 
Vágólapra másolva!

Az argentin Marisa Almiron 22 éves volt, amikor apja meztelenül az ágyhoz bilincselte, lányának ugyanis volt egy fiúja. Nyolc évvel később a kegyetlen apa meghalt ugyan, de a lány szenvedései még nem értek véget: bátyja folytatta, amit apjuk elkezdett - írja a Daily Mail.

A most 42 éves asszonyt jelenleg kórházban ápolják.

Amikor rátaláltak, sovány volt az alultápláltság miatt, testét zúzódások borították, és a saját ürülékével volt körülvéve.

Az egyik szomszédnak köszönhető, hogy az asszony megmenekült a több évtizedes fogságból.

- mondta el az a szomszéd, aki saját bevallása szerint évekig járt a rendőrségre, de sokáig senki nem akart foglalkozni az üggyel. Amikor azonban végre kimentek a házhoz, a fogva tartott nő bátya azt mondta nekik, hogy pszichés problémái miatt kellett leláncolni az asszonyt. Sőt, a férfi be sem engedte a rendőröket a házba, amíg nem vittek egy végzést róla.

Marisa Almiron bátyját még nem tartóztatták le. A nyomozás jelenleg is tart.

A nőnek egyébként összesen hat testvére van, és a rendőrség szerint mindannyian tudhattak arról, hogy a nőt fogva tartják.