2022-től új útvonalon érkezhet a gáz Magyarországra

SZIJJÁRTÓ Péter; VUCIC, Aleksandar
Belgrád, 2018. június 13. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Aleksandar Vucic szerb elnök (j) és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter találkozója Belgrádban 2018. június 13-án. MTI Fotó: KKM
Vágólapra másolva!
Az energiaellátás biztonságának garantálása az egyik legjelentősebb kihívás, amely Közép-Európa előtt áll, ezért szükség van a gázbeszerzési útvonalak diverzifikálására, ami Magyarország szempontjából is kritikus fontosságú - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Belgrádban, miután tárgyalást folytatott Aleksandar Antic szerb energetikai és bányászati miniszterrel, valamint Temenuzska Petkova bolgár energetikai miniszterrel.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter közölte, hogy jelenleg délről nem érkezik gáz Közép-Európába, ezért kézenfekvő megoldás és törekvés, hogy az energiabiztonságot ebből az irányból javítsák.

Ennek egyik lehetséges forgatókönyve a miniszter szerint,

A Török Áramlat első vezetéke Törökország belső fogyasztását fogja szolgálni, a második vezetékszálból pedig Közép-Európa ellátáshoz elegendő mennyiségű gáz vásárlására is lehetőség nyílik – tette hozzá Szijjártó.

Kiemelte, hogy a Török Áramlat második vezetékszálát a Gazprom szerint 2019 végére megépítik a Bulgáriáig, a bolgároknak pedig egy belső hálózatfejlesztést kell elvégezniük több mint 400 kilométernyi új vezeték és kompresszorok építésével.

Ez a folyamat 2022-re ér véget, és a szerb fél is addigra fejleszti ki a saját hálózatát.

"Így a bolgár és a szerb belső hálózatfejlesztés és

a magyar infrastruktúra fejlesztése lehetővé fogja tenni, hogy 2022-től egy újabb déli szállítási útvonalon érkezzen gáz

Közép-Európába, így Magyarországra" - tette hozzá Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter Belgrádban tárgyalt Ivica Dacic szerb külügyminiszterrel, valamint Aleksandar Vucic köztársasági elnökkel is.

Aleksandar Vucic szerb államfő és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter találkozója Belgrádban. Forrás: MTI/Kkm

Velük főként politikai kérdésekről esett szó, elsősorban Szerbia európai integrációjáról.

Szijjártó Péter arról tájékoztatta a szerb politikusokat, hogy Magyarország bővítéspárti ország, hazánk szerint

Szerbia európai integrációja az egész térség stabilitása szempontjából kiemelt jelentőségű.

A magyar javaslat arról szól, hogy még az idei esztendőben minden tárgyalási fejezet nyíljon meg Belgráddal - hangsúlyozta a tárcavezető -, mert a magyar álláspont értelmében, ha a szerbek integrációs folyamatát felgyorsítják, az az egész nyugat-balkáni stabilitás és Magyarország biztonsága szempontjából is kritikus fontosságú.

- jelentette ki Szijjártó.

A szerb külügyminisztérium közleménye szerint a két politikus egyetértett abban, hogy

az energetikai stabilitás elérése és az infrastrukturális összeköttetés javítása a közeljövő legfontosabb feladata.

A két tárcavezető értekezett az időszerű regionális és nemzetközi témákról, amelyek között

különös figyelmet fordítottak a térséget érintő migrációs nyomásra.

A köztársasági elnöki hivatal pedig arról tájékoztatott, hogy Aleksandar Vucic szerb elnök és Szijjártó Péter találkozóján a felek azt hangsúlyozták:

Vucic leszögezte, hogy eltökélt a jó baráti viszony folyamatos fejlesztése iránt, majd megköszönte a támogatást, amelyet Magyarország nyújt Szerbia európai integrációs folyamata során.