67 évre emelné a belga kormány a nyugdíjkorhatárt

labour Horizontal
A szakszervezetek szerint aránytalanok a tervezett megszorítások
Vágólapra másolva!
Tízezrek vonultak utcára szerdán a belga fővárosban, miután a legnagyobb szakszervezetek közös tiltakozást hirdettek a kormány nyugdíjpolitikája ellen.
Vágólapra másolva!

A helyi sajtó szerint a menet délelőtt 11 órakor indult meg a városközpontban.

A szervezők 70 ezer, a rendőrség 55 ezer résztvevőről számolt be.

A tüntetést a három nagy belgiumi szakszervezet, a szocialista FGTB, a kereszténydemokrata CSC és a liberális CGSL közösen hirdette meg.

A tiltakozások és részleges munkabeszüntetések súlyos fennakadásokat okoznak a közlekedésben. A munkába, iskolába igyekvők járatkimaradásokról és nagy késésekről számoltak be. A városban a metró több szakaszán ritkán járnak a szerelvények, a buszok és a villamosok egy része nem közlekedik.

A szakszervezetek szerint aránytalanok a tervezett megszorítások Forrás: AFP/Dirk Waem

A belga kormány a következő években 11 milliárd eurót szeretne megspórolni gazdasági és szociális reformjai révén.

Egyebek között

azt tervezi, hogy 2030-tól 65 évről 67 évre emeli a nyugdíjkorhatárt,

valamint beszünteti a bérek és segélyek inflációhoz igazítását a gazdaság versenyképessége és a foglalkoztatottság növelése érdekében. A szakszervezetek szerint ezek a takarékossági intézkedések aránytalanul súlyosan érintik a munkavállalókat, a közszolgáltatásokon való spórolást pedig a társadalom egésze megsínyli.