Több jelkép tiltólistára került az ausztrál hadseregben

Vágólapra másolva!
Betiltották a halálra utaló jelképek, mint például a koponya viselését és használatát az ausztrál hadseregben - jelentette csütörtökön a helyi média.
Vágólapra másolva!

A rendeletet a hét elején adta ki Angus Campbell tábornok, aki júliustól lesz a hadsereg vezérkari főnöke.

Campbell azzal indokolta a döntését, hogy az olyan figurák, mint a kaszás csontváz, a spártai harcos, a koponya és csontkereszt vagy az olyan képregényhősök, mint a Megtorló, bátorítja a katonai hivatás legnagyobb felelősségének figyelmen kívül hagyását, vagyis azért, hogy

emberéletet csak jogosan és nagy körültekintéssel lehet kioltani.

"Mint katonáknak az a célunk, hogy szolgáljuk a hazát, valamint hogy mindig alázattal és ha lehet, könyörületesen alkalmazzunk erőszakot ahol és amikor szükség van rá. Az a fajta jelképes ábrázolás, amelyet most betiltok, rombolja a szolgálat erkölcsiségét" - írta.

Campbell tábornok korábban azzal került a figyelem középpontjába, hogy ő volt az irányítója a jelenlegi konzervatív kormány által 2013-ban kezdeményezett, Szuverén Határok elnevezésű műveletnek, amelyben a Közel-Keletről, Afrikából és Ázsiából az ausztrál partok felé igyekvő hajókat visszafordították. 2014 óta egyetlen ilyen jármű sem érte el az országot.

A kormány nem nyilatkozik arról, hogy ezt milyen módszerekkel sikerült elérnie.