Vágólapra másolva!
Verte, éheztette és elzárta családjától fiatal barátját egy 22 éves angol nő. A szintén 22 éves férfit sérülései miatt sokszor kórházban is ápoltak. 
Vágólapra másolva!

A pár még 2012-ben találkozott egymással, már a kapcsolat elején baljós jelek mutatkoztak. Az akkor 16 éves Jordan Worth többször is megverte a fiút. Az utolsó kilenc hónapban aztán

a bántalmazások megszaporodtak, sokszor olyan sérüléseket szenvedett Alex Skeel, hogy kórházba kellett szállítani

- írta a BBC.

Tavaly júliusban a szomszédok hívták a rendőrséget, mikor Worth ismét barátjára támadt. A nő forró vízzel öntötte le, a fiúnak másod és harmadfokú égési sérülései lettwek A nő

azt sem nem engedte, hogy megfelelő ellátást kapjon barátja, aki így majdnem belehalt elfertőződött sebeibe

- mondta ki a Luton-i bíróság.

Mobilját is elvette, így sem a családját sem barátait nem tudta értesíteni, hogy segítséget hívjon - mondta a bíróságon Alex Skeel.

A nő nem válogatott a kegyetlen bánásmódban.

Volt, hogy azt hazudta a fiúnak, hogy a nagyapja meghalt majd miután a fiú kiborult és már vagy két órája siratta nagyapját, megmondta neki, hogy csak viccelt.