14 éves ittas sofőrt fogtak a szlovák rendőrök

ittas kiskorú szlovák sofőr
Az ittas kiskorú sofőr ezúttal megúszta egy szóbeli rendőri figyelmeztetéssel (képünk illusztráció).
Vágólapra másolva!
A szenicei (Senica) rendőknek a hétvégi járőrözés közben azért vált gyanússá egy szemből érkező gépkocsi, mert az szokatlanul lassan haladt, és az autóból csak a sofőr feje búbja látszott ki - számolt be facebook-oldalán a nem mindennapi fogásról a Szlovák Országos Rendőrfőkapitányság.
Vágólapra másolva!

A rendőrök amikor megállították a Citroen Xantia típusú gépkocsit, igencsak elcsodálkoztak, ugyanis

a volán mögül egy 14 éves általános iskolás gyerek szállt ki.

Mivel a kissrác gyanúsan, azaz zavarodottan viselkedett, a szlovák rendőrök megszondáztatták.

Az alkoholteszt a gyereknél 0,28 mg/litert, azaz 0,58-as véralkoholszintet mutatott ki.

A fiú azzal védekezett, hogy "csak egy sört dobott be", mielőtt elkötötte az apja gépkocsiját.

Az ittas kiskorú sofőr ezúttal megúszta egy szóbeli rendőri figyelmeztetéssel (képünk illusztráció). Forrás: Piksel
Az ittas tinédzser körülbelül 10-15 kilométert kocsikázott Sasvár-Morvaőr (Šaštín Stráže) és Szenice (Senec) között, és szerencsére nem okozott balesetet. A rendőrök azonnal megkeresték a szüleit, és a jelenlétükben kihallgatták a fiút.

A szlovák törvények szerint, mivel csak pár hónap múlva lesz 15 éves, ezért csak szülői beleegyezéssel indíthattak volna ellene eljárást.

Mivel ezt az apja elutasította, így a kisrác egy szóbeli figyelmeztetéssel megúszta a kalandot.