Szexuális zaklatással vádolják Ferenc pápa legfőbb bizalmasát

Horizontal Australian Cardinal George Pell looks on as he makes a statement at the Holy See Press Office, Vatican city on June 29, 2017 after being charged with historical sex offences in a case that has rocked the church.
Cardinal Pell says on June 29 th
George Pell
Vágólapra másolva!
George Pell ausztrál bíboros ügyvédei szerint a vádak hiteltelenek, de a bíró csak május 1-jén dönt arról, hogy a főpapnak bíróság elé kell-e állnia. Pell a legmagasabb rangú vatikáni tisztségviselő, akit szexuális bűncselekményekkel vádoltak meg.
Vágólapra másolva!

A canberrai kormány által felkért bizottság március 5-én kezdte el meghallgatni a tavaly júniusi megvádolásáig Ferenc pápa bizalmasának számító, 76 éves Pellt, aki

nem vett részt a legutóbbi tárgyaláson.

Az egyik ügyvéd, Robert Richter azt mondta: Pellt egyetlen vádpontban sem szabadna bíróság elé állítani, különösen nem a legsúlyosabb vádpontokban, mert szerinte "a bizonyítékok nem eléggé meggyőzőek a bűnösség kimondásához".

Belinda Wallington bíró közölte: május 1-jén dönti el, hogy Pellnek bíróság elé kell-e állnia, de akkor már vallomást is tennie kell. Jogi okokból

a vádpontok részleteit nem hozták nyilvánosságra.

George Pellt azzal vádolják, hogy két fiatal férfit molesztált egy fürdőben Forrás: AFP/Alberto Pizzoli

A sztárügyvéd Robert Richter a legutóbbi tárgyaláson megkérdőjelezte a védence ellen panaszt tevő emberek szavahihetőségét, mondván, hogy vallomásaik ellentmondásosak. Az ügyvéd szerint védencét azért vádolhatták meg a panaszosok, mert bűnbakot kerestek az ausztráliai papi szexuális visszaélések elleni fellépés hiányáért, az ügyek eltussolásáért.

A vallomások szerint fiatal papként részes volt egyházi személyek által elkövetett visszaélések eltussolásában, és

egy esetben maga is molesztált két férfit egy fürdőben.

A bíró közlése szerint a panaszosok hitelességéről esküdtszék fog dönteni, ha perre kerül sor, de elképzelhető, hogy már a bizottság semmisnek mondja ki e vallomásokat.