A segíteni akaró konzult is meglincselték volna a migránsok Madridban

madrid, tüntetés
Madrid, 2018. március 16. Randalírozó tüntetők rendőrökkel csapnak össze Madrid Lavapies negyedében 2018. március 15-én. A tiltakozást az váltotta ki, hogy egy 35 éves afrikai utcai árus meghalt, mert megállt a szíve, miközben az illegális utcai kereskedelem felszámolásának céljával razziázó rendőrök elől menekült. (MTI/EPA/Javier Lizon)
Vágólapra másolva!
A rendőröknek kellett megvédeniük Szenegál madridi konzulját azoktól a tüntetőktől, akik egy szenegáli származású utcai árus halála miatt tiltakoztak pénteken a spanyol főváros Lavapiés negyedében.
Vágólapra másolva!

A jórészt szintén szenegáliakból álló csoportból többen feldühödtek, amikor a diplomata megérkezett a tüntetésre.

A tiltakozókat az háborította fel, hogy még csütörtökön délután kérték a konzul segítségét, aki azonban csak másnap délután jelent meg a helyszínen.

Mouctar Belal konzul egy közeli bárba menekült be honfitársai elől, ahonnan később rohamrendőrök segítségével tudott csak távozni. Vagyis,

a saját konzuljukat is meglincselték volna, aki segíteni akart nekik.

A rendőrség ekkor összetűzésbe keveredett néhány tüntetővel, akik egy étterem teraszának székeit és utcaköveket dobáltak feléjük. A rendőrök gumilövedékkel válaszoltak a támadásra.

A tüntetők és a rendőrök Madridban Forrás: MTI/EPA/EFE/Javier Lizon

A rendőröket vádolják a szívroham miatt

A tüntetést a 35 éves, szenegáli származású Mmame Mbage utcai árus halála váltotta ki. A környéken élők közül többen állították, hogy a férfit, aki illegálisan árult parfümöket, motoros rendőrök üldözték, amikor futás közben szívrohamot kapott és meghalt. Javier Barbero, a madridi önkormányzat biztonsági tanácsosa az ügyben tartott pénteki sajtótájékoztatón igyekezett tisztázni a történteket.

A rendőrök a város központjának számító Puerta del Solon razziáztak az illegális árusok között,

több mint egy kilométerre onnan, ahol a férfi meghalt, de senkit sem vettek üldözőbe. Véleménye szerint a férfi halála nem függ össze a rendőri akcióval, vele szemben nem intézkedtek.

A városháza még vizsgálja, hogy pontosan mit történt, egyebek mellett a térfigyelő kamerák felvételeit is elemezni fogják.

Háborús hangulat az utcán

Az eset miatt múlt éjjel több száz tiltakozó migráns kukákat gyújtott fel és elbarikádozott szűk mellékutcákat Lavapiésben, a kivonuló rohamrendőröket pedig kövekkel dobálta meg. Ahogy korábban írtuk, önkívületben tomboltak az utcákon a migránsok. Az összecsapásban megsérült 16 rendőr és négy civil.

A hatóságok hat spanyol állampolgárt vettek őrizetbe, köztük két nőt és egy fiatalkorút. Mmame Mbage már legalább 12 éve élt Spanyolországban és háromszor is kérelmezte, hogy lakhatási engedélyt kapjon, ám mindig sikertelenül.

Forrás: MTI/AP/Alejandro Martinez Velez

Futnak a hamisítványokkal

A férfi esete ismét felhívta a figyelmet a – zömében afrikai – illegális utcai árusok helyzetére.

Spanyolország több városában, tengerparti üdülőhelyein mindennapos látvány,

hogy a járdán kiterített lepedőről kínálják portékáikat; cipőket, táskákat, napszemüvegeket, pólókat, többnyire nagy divatmárkák hamisítványait.

A lepedők sarkaira egy-egy spárga van rögzítve, amelyet az árus kézben tart, így ha rendőrök közelednek, egy mozdulattal batyuvá alakítja a lepedőt, a hátára kapja és elszalad.

Barcelona önkormányzata tavaly kereskedelmi szövetkezetet alakított az illegálisan tevékenykedő utcai árusok számára, ezzel próbálva rendezni körülményeiket, és egyúttal felszámolni a jelenséget.