Árvízveszély van Horvátországban

Vágólapra másolva!
A hirtelen hóolvadás miatt Horvátország több területén is árvízveszélyt hirdettek – közölte az N1 horvát hírcsatorna kedden. A boszniai határ melletti Hrvatska Kostajnicán rendkívüli állapotot rendeltek el, földomlás miatt több ház is összedőlt, de áldozatok nincsenek.
Vágólapra másolva!

A Sziszektől délre fekvő kisváros az Una folyó partján terül el, amelynek vízállása keddre virradóra elérte a kritikus 4 és fél métert.

A folyó kilépett medréből, és ötven házat, több udvart és pincét öntött el, több helyen feltört az aszfalt.

Árvízveszély van a Zágrábtól 55 km-re délnyugatra fekvő Károlyváros (Karlovac) környékén is. A település négy folyó – a Kupa, Mreznica, Korana és Dobra – torkolatánál helyezkedik el.

A földomlás helyszínére érkezett Andrej Plenkovic horvát kormányfő és Damir Krsticevic védelmi miniszter.

Plenkovic a sajtónak úgy nyilatkozott: a kormány a város vezetéssel együtt mindent megtesz annak érdekében, hogy azoknak az embereknek, akik otthon nélkül maradtak, szállást biztosítsanak, és segítsenek házaik újjáépítésében.

A lakosságot az árvíz sújtotta területeken a hadsereg is segíti a védekezésben.