19 gyerek megsérült egy buszbalesetben

Vágólapra másolva!
Úszóedzésre ment az az iskolabusz, ami Dortmundban egy autóval és egy motorral is összeütközött. A balesetben összesen 21 ember sérült meg, köztük 19 gyerek - tudatta a hírt a Spiegel napilap.
Vágólapra másolva!

Egy iskolásokat szállító busz szenvedett balesetet Dortmundban.

Az iskolabusz több járművel is összeütközött, egy közlekedési lámpát is kidöntött, végül egy ház falának csapódott, az állította meg.

A balest következtében kitört a busz szélvédője, és a darabjai beterítették az utcát.

A pontos okot még vizsgálja a rendőrség, de feltehetően egy autó tévesen adta meg az elsőbbséget egy motorosnak, és figyelmen kívül hagyta a közeledő iskolabuszt.

A helyi rendőrség szerint buszban 18 diák kisebb sérüléseket szenvedett, leginkább zúzódásokat. Az autóban utazott egy kisgyerek is, ő csonttöréssel került kórházba.

Összesen 21 ember sérült meg a balesetben, köztük a busz sofőr is.

A Spiegel tájékoztatása szerint az iskolabuszban a balesetkor 40 diák és két tanár utazott. A gyerekek a tanárokkal úszó edzésre tartottak. A sértetlen gyerekeket a tűzoltó parancsnokságra vitték.