Brutális állatkínzás – Az utcán hagyták megfagyni a kutyakölyköket

kölyökkutyák dobozban
Vágólapra másolva!
Járókelők találták meg négy kölyökkutyát a hidegben. Remegtek, annyira fáztak. Három nem sokkal később elpusztult, de lehet, hogy egyikük túléli a kegyetlen állatkínzást. 
Vágólapra másolva!

A kutyákat szerdán találták meg az angliai Brightonban, alig egy méterre a menhelytől - írja a BBC. Szinte teljesen megfagytak, mire rájuk leltek.

Az egyik már nem élt, amikor megtalálták őket.

A másik hármat azonnal állatorvoshoz vitték. Nem sokkal késöbb a második kölyök is elpusztult. A harmadik kis colli másnap reggelre lett nagyon beteg, ezért a kezelőorvos az altatás mellett döntött. Az egyetlen, még életben maradt kutyát továbbra is kezelik, és bíznak benne az orvosok, hogy túléli a megpróbáltatásokat.

A kis túlélő a Lolly nevet kapta.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock

Az orvos elmondása szerint, a 8-12 hetes kutyák nagyon soványak voltak és rettentően fáztak.

A collikat egy dobozban rakták az utcára és magukra hagyták őket.

A kutyáknak parvo vírusa is volt, ez szintén gyengítette őket a hideggel szembeni védekezésben. Az állatvédők szóvivője azt is elmondta, hogy a beteg kölyköknek segítségre lett volna szükségük, nem értik, hogyan tudtak ilyen szívtelenül elbánni velük.