Sokan tiltakoztak, eltörlik az egyházi esküvői illetéket Szlovákiában

2018.01.22. 16:52

Összefogtak a házasulandók az idén januárban bevezetett, 10 eurós egyházi illeték ellen Szlovákiában. Néhány nap alatt közel húszezren írták alá a petíciót a díj eltörléséért.

Mint arról az Origo hétvégi cikkében beszámolt, Szlovákiában az egyházi anyakönyvet vezetők, illetve a templomi szertartások megszervezésére hivatkozva 10 eurós (3100 forintos) adminisztrációi díjat szabtak ki a házasulandóknak. Az erre vonatkozó törvényt tavaly szeptemberben fogadták el. (Fenti cikkünkben annak is utánajártunk, milyen költségekkel jár ma Magyarországon egy egyházi esküvő.)

Az új szlovákiai illeték bevezetése erőteljes társadalmi tiltakozást váltott ki. Eltörléséért a múlt hét elején petíciót is indított a Keresztény Intézmények Fóruma (FKI) nevű  civil szervezet, ebben arra hivatkoztak, hogy az illeték diszkriminatív és a bevezetése indokolatlan.

IllusztrációForrás: Thinkstock

A petícióra reagálva Robert Kalinák szlovák belügyminiszter hétfőn egyeztetést tartott az FKI képviselőivel, amelynek eredményeként megegyezés született az illeték eltörléséről. Annak ellenére, hogy az összeg nem magas, elvi kérdésről van szó. Amennyiben az állam támogatni akarja a családok létrejöttét, semmiképpen sem tehet különbséget a polgári és az egyházi esküvők között - idézte a szlovák minisztert a tárca közleménye, amelyben azt írták: az illetéket bevezető szabályozást már a pozsonyi parlament következő ülésén eltörlik.

Szlovákiában az elmúlt évben mintegy 26 ezer házasságot kötöttek, ezek közül 12 ezer egyházi szertartás keretében. Szlovákiában az egyházi és a polgári esküvők jogi szempontból egyenértékűnek számítanak.

Ez a jogállapot 1992 júliusa óta áll fenn, a vonatkozó szabályozást a rendszerváltoztatás után, még a volt Csehszlovákia idején fogadták el.