Többen halálra égtek egy prágai szállodatűzben

Vágólapra másolva!
Ketten életüket vesztették, és több tucatnyian megsérültek egy kigyulladt prágai szállodában szombaton. Negyven embert menekítettek ki a lángoló épületből, többen súlyos sérüléseket szenvedtek, az áldozatok száma nem végleges.
Vágólapra másolva!

Két ember még a mentőcsapatok helyszínre érkezése előtt meghalt, hármat pedig újra kellett éleszteni

- mondta el a CT cseh tévécsatornának Jana Postova, a mentőszolgálatok szóvivője.

A tűzoltóság közölte, hogy a Moldva partjának közelében, egy történelmi épületben található Eurostars David Hotel kapott lángra, és két tűzoltóautóval vonultak ki a helyszínre.

Médiaértesülések szerint a füst a klímaberendezésen keresztül az egész szállodában szétterjedt.