Már 8 áldozata van Friederikének Németországban

németország, vihar
Dortmund, 2018. január 18. Tőből kicsavart fa Dortmund közelében 2018. január 18-án, a Friedrike nevű szélvihar elvonulása után. A meteorológiai szolgálat az ország egészére figyelmeztetést adott ki, a középső és nyugati régiókban a legmagasabb fokú, vörös riasztás van érvényben. (MTI/EPA/Friedemann Vogel)
Vágólapra másolva!
Már legalább nyolc halálos áldozata van a Németországban pusztító Friederike nevű viharnak, amely összesen mintegy félmilliárd eurós károkat is okozott – derül ki pénteki közlésekből.
Vágólapra másolva!

A Németország nyugati tartományaira csütörtökön

óránkénti 120-130 kilométeres sebességes széllökésekkel,

az Északi-tenger felől érkezett időjárási front súlyos közlekedési fennakadásokat és károkat okozott másutt is Európa északi részén, Hollandiában két, Belgiumban egy ember halt meg.

Németországban a Deutsche Bahn (DB) vasúttársaság szerint több mint 200 helyszínen több millió eurós károk keletkeztek a vasúti hálózaton.

Tőből kicsavart fa Dortmund közelében 2018. január 18-án, a Friedrike nevű szélvihar elvonulása után Forrás: MTI/EPA/Friedemann Vogel

A holland biztosítók mintegy 90 millió eurós kárral számolnak. Mindkét országban lassacskán indult újra a vonatközlekedés.

Németországban az ICE szuperexpresszek az ország déli részén újra járnak, de az ország többi részén még vannak fennakadások – közölte a DB. Csak a hét végére normalizálódik a helyzet - derül ki a tájékoztatásból.

A társaság csütörtökön egész napra felfüggesztette a vasúti közlekedést a főbb vonalakon. Ilyen 2007, a Kyrill szélvihar tombolása óta nem fordult elő.

Pénteken Észak-Rajna-Vesztfáliában továbbra is gondok voltak a közlekedésben. Itt a szélvihar fákat döntött az utakra és a vasúti pályákra, ezeket el kell még takarítani – számolt be a Deutsche Bahn.