Elengedték a migránsokat, akik egy fogyatékos lányt erőszakoltak meg Svédországban

Vágólapra másolva!
A négy eritreai migráns úgy megerőszakolta a fogyatékos svéd lányt, hogy utána kórházba kellett szállítani. Ennek ellenére a tetteseket szabadon engedték, mert a hatóságok szerint nincs bizonyíték a nemi erőszakra.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo azt már megírta, 2018. május 5-6-ának éjjelén a Stockholm melletti Bromma nevű városban

négy 17 és 20 év között eritreai migráns megerőszakolt egy fogyatékos lányt.

A férfiak megverték és megerőszakolták áldozatukat, aki a brutális események után kórházba került.

Az elkövetőket július legvégén kapták el a svéd hatóságok és megkezdődött ellenük a jogi eljárás a Solnai Kerületi Bíróságon.

Helena Wigilius ügyész akkor úgy fogalmazott, hogy

Azóta az ügy nem várt fordulatot vett.

A Voice of Europe információi alapján a lányról közölték, hogy

értelmi fogyatékos, és noha 18 éves, szellemileg egy 6 éves gyerek szintjén áll.

A migránsok tagadták a nemi erőszak tényét.

Ketten ugyan bevallották, hogy

A másik kettő nem mondott semmit a bírónak, de egyikük spermáját megtalálták az áldozat csizmáján.

A bíróság szerint viszont nincs bizonyítékuk a nemi erőszakra.

Az esküdtek véleménye alapján a lány sérülései nem bizonyítják az erőszakot, mivel a zúzódásokat más módon is szerezhette.

A migránsokat bizonyíték hiányában végül felmentették.