Egy volt rendőr gyilkolta meg George H. W. Bush korábbi amerikai elnök orvosát

Vágólapra másolva!
Július 21-én egy ismeretlen elkövető lelőtte a munkahelyére bicikliző Mark Hausknech kardiológust. Később kiderült, hogy a gyilkos egy Joseph James Pappas nevű nyugdíjas rendőr, aki állítólag azért ölte meg az orvost, mert ő műtötte meg az anyját, aki nem élte túl a beavatkozást. A tettest még nem sikerült elfogni.
Vágólapra másolva!

A különös gyilkosság a houstoni Texas Medical Center épülete előtt történt.

A gyilkos két lövéssel végzett Mark Hausknecht kardiológussal, aki a hivatali ideje alatt George H. W. Bush korábbi amerikai elnök orvosa is volt.

Az esetet térfigyelő kamerák rögzítették, a hatóságok biztosak abban, hogy az exrendőr, Pappas az elkövető.

A rendőrség szerint Joseph James Pappasnak van egy listája arról, hogy kiket akar még megölni

– írja a Fox News.

Állítólag azokon akar most bosszút állni, akik gúnyolták a középiskolában.

A 62 éves férfi a 2013-ben bekövetezett nyugdíjazásáig rendőrként dolgozott Houstonban. A BBC információi alapján Pappasnak már régóta konfliktusa volt az orvossal.

A kardiológus 30 éve ugyanis megműtötte a rendőr édesanyját, de a nő nem élte túl a beavatkozást.

Pappas ezért neheztelt Hausknechtre.

A gyilkost még nem sikerült elfogni.

A rendőrség szerint lehetséges, hogy öngyilkosságot akar elkövetni.

A férfi valószínűleg pszichikai problémákkal küszködik, a hatóság szerint

Jelenleg nagy erőkkel keresik.