Mike Pence: A kivándorlás helyett mindenki a saját országában boldoguljon

BRAZIL - MIKE PENCE - BRASILIA
Mike Pence
Vágólapra másolva!
Szavatolni kell a közép-amerikai térség lakói számára, hogy az Egyesült Államokba tartó kivándorlás helyett inkább saját hazájukban próbáljanak boldogulni - ezt az üzenetet küldte nyilatkozatában kedden latin-amerikai körútjának első állomásáról, Brazíliából Mike Pence amerikai alelnök.
Vágólapra másolva!

Pence ezen a napon Michel Temer brazil elnök vendége volt, akivel áttekintették az illegális bevándorlással kapcsolatos legfőbb kérdéseket, különös tekintettel arra, hogy Brazília is érintett ebben a kérdésben. Az amerikai alelnök a brazil fővárosból küldött üzenetet az egész közép-amerikai térség lakosainak.

Ne tápláljanak hiú reményeket

Nyilatkozatában óva intette őket attól, hogy hiú reményekkel keljenek útra, ha nincsenek meg számukra a feltételek, hogy legálisan léphessenek be az Egyesült Államokba. Ne kockáztassák a maguk és gyermekeik életét, ne hagyják becsapni magukat az emberkereskedők által, ne higgyék el nekik, hogy bejuthatnak illegálisan az Egyesült Államok területére! - mondta, hozzáfűzve: garantálni kell, hogy a térségben mindenki saját hazájában boldogulhasson.

Mike Pence Forrás: AFP/Brazil Photo Press/Ricardo Botelho

Ez a probléma érzékenyen érinti Brazíliát is, mivel egyes számítások szerint mintegy 50 brazil gyermeket választottak el eddig szüleiktől, akik illegálisan akartak bejutni az Egyesült Államokba. Temer és Pence megegyezett abban, hogy a két ország együtt keresi a megoldást a családok mielőbbi újraegyesítése érdekében.

Venezuela

Különleges hangsúlyt helyeztek a venezuelai válságra. Pence azt kérte Brazíliától, hogy határozottan lépjen fel Nicolás Maduró elnök venezuelai rendszerével szemben, amely - mint az amerikai alelnök fogalmazott -

Pence nagyra értékelte Brazília szerepét a venezuelai demokrácia helyreállításáért folytatott diplomáciai és humanitárius küzdelemben, külön dicsérte, hogy a Temer-kormány mintegy 50 ezer venezuelai bevándorlónak nyújt segítséget.

A brazil külügyminisztérium tájékoztatása szerint az űrkutatási együttműködés és a két ország közötti kereskedelem is szerepel a tárgyalások napirendjén.

Guatemalába megy

Csütörtökön az amerikai politikus Guatemalában a guatemalai és a hondurasi elnökkel, valamint Salvador alelnökével tárgyal, szintén az Egyesült Államokat sújtó migránsválságról. Az amerikai-mexikói határhoz érkező illegális migránsok elsöprő többsége ugyanis ezekből az államokból kel útra. Donald Trump amerikai elnök a múlt héten ismételten kilátásba helyezte, hogy megvonják az amerikai segélyt ezektől az országoktól, amennyiben nem tesznek lépéseket a migránsáradat megállítása érdekében.