Akkor is ki lehet toloncolni a terroristákat Németországból, ha hazájukban létezik halálbüntetés

Vágólapra másolva!
Nem akadályozhatja meg feltétlenül a terrorveszélyes külföldiek kitoloncolását, hogy a hazájukban létezik a halálbüntetés intézménye – közölte döntését a német alkotmánybíróság.
Vágólapra másolva!

A testület kimondta, hogy

nem ellentétes az alaptörvénnyel egy terrorcselekmény elkövetésére hajlamosnak tartott közveszélyes külföldi kitoloncolása

akkor sem, ha halálbüntetés fenyegeti hazájában, amennyiben biztosított, hogy az esetleges halálbüntetést nem hajtják végre, és biztosított az is, hogy van jogi és tényleges lehetősége arra, hogy visszanyerje szabadságát.

Az alkotmánybíróság a döntéssel elutasította egy tunéziai migráns keresetét,

aki a hazatoloncolását akarta megakadályozni.

Az indoklásban kiemelték az ügy előző szakaszában eljáró szövetségi közigazgatási bíróság megállapításait, amely szerint Tunéziában nem hajtják végre a jogerősen kiszabott halálbüntetéseket, hanem államfői kegyelemmel életfogytiglani szabadságvesztés büntetéssé változtatják, és az elítélt a büntetés első 15 évének letöltése után egy újabb eljárás megindításával visszanyerheti a szabadságát.

A 37 éves tunéziai férfi álnéven, menedékkérőként érkezett Németországba 2015-ben és szír állampolgárnak hazudta magát.

A német hatóságok nyomoznak ellene az Iszlám Állam támogatásának gyanújával, a tunéziai hatóságok pedig 2016-ban a kiadatását kérték, arra hivatkozva, hogy

Az alkotmánybírósági döntés megnyithatja az utat egy sor további ügy lezárásához, például az al-Kaida iszlamista terrorszervezet néhai vezetője, Oszama bin Laden egyik állítólagos volt testőrének esetében.

A 42 éves tunéziai migráns ügye csaknem egy évtizede húzódik, és országos feltűnést keltett a napokban, mert a német sajtó megírta, hogy

szociális segélyből él, és a hatóságok nem tudják eltávolítani az országból.

Helmut Teichmann, a szövetségi belügyminisztérium államtitkára a következőket közölte: amennyiben az alkotmánybíróság a tárca várakozásának megfelelően arra a megállapításra jut, hogy nem ellentétes az alaptörvénnyel a kitoloncolás olyan országokba, ahol jogilag még létezik a halálbüntetés, de gyakorlatilag már nincsen,

a hatóságok ismét elindítják a közveszélyes iszlamistaként számon tartott tunéziai férfi hazatoloncolására irányuló eljárást,

és még az idén nyáron vissza is juttathatják az észak-afrikai országba.