Orbán Viktor testesítheti meg az európai konzervatív forradalmat

Orbán Viktor, választás 2018 ÁPRILIS 8. GALÉRIA
Vágólapra másolva!
Két civilizáció feszül egymásnak: az európai és a muszlim, az erőpróba elkerülhetetlen lesz – mondja Ivan Rioufol, a Le Figaro vezető publicistája a Mandinernek. A reakciós nézeteiről ismert Rioufol csodálattal figyeli az európai identitásválság elleni mozgalmakat. Macront nárcisztikus figurának, Orbánt konzervatív forradalmárnak tartja, a politikai iszlamizmust pedig letörné, amíg lehet. 
Vágólapra másolva!

A sajtó olyannyira alárendelődik Emmanuel Macronnak, olyannyira lenyűgözi őt a személyisége, hogy még az a megvetés sem sérti, amit az elnök az újságírók iránt tanúsít - mondta a Mandinernek Ivan Rioufol. Régebben az elnökséggel foglalkozó újságírók egy, az Élysée-palota udvarára nyíló irodában kaptak helyet, hogy mindig testközelből követhessék a történéseket,

Macron hatalomra kerülése után viszont egy sötét, félreeső utcába költöztették őket, ez pedig a legkisebb botrányt sem váltotta ki -

tette hozzá.

A migráció teljeen átalakítja Franciaországot, ha nem változik semmi, akkor 2050-ben nem ismerünk majd az országra "Forrás: AFP/Philippe Huguen "

Szólt arról is, hogy a népességcsere különféle jelenségei, amelyeket egyes kerületekben, városokban, sőt megyékben megfigyelhetünk, tények. Párizs tizedik kerületének egyes részein, ahol lakom, az európai világ gyakorlatilag eltűnt, a helyét pedig afrikai és maghrebi utcák vették át. Ha semmit nem teszünk, hogy visszaszorítsuk a tömeges bevándorlást, és nem vesszük fel a harcot az iszlamista terrorizmussal, amely az előbbi leple alatt bontakozik ki,

Rioufol szerint a történelem szele a kelet-közép-európai országok felől fúj. Az ott élők tudják, mit jelent a totalitárius elnyomás, és a többségük elszenvedte az oszmán imperializmust. Nagy-nagy érdeklődéssel és csodálattal követem az európai identitásválságot megérteni képtelen unióval szemben kialakult ellenállási mozgalmakat - mondta az újságíró.

Orbán Viktor vezetheti az uniós konzervatív forradalmat Fotó: Hirling Bálint - Origo

A francia jobboldal jól tenné, ha közeledne hozzá. Ami az uniót illeti, a népek védelmének, és nem a határok elutasításának távlatát szem előtt tartva kell újjáépíteni - mondta Riofoll.