Meztelen fiatalok képeire vadásznak Észak-Komáromban

A pedofília nem szexuális aberráció, hanem mentális betegség (18+) pedofil gyerek bántalmazás
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
Valaki, vagy valakik olyan szórólapokat osztogattak szerdán a szlovákiai Észak-Komárom (Komárno) utcáin, amelyen fesztiváljegyekért cserében arra biztatják a kiskorúakat, hogy meztelen fotóikat töltsék fel egy weboldalra. Az önkormányzat honlapjára küldött figyelmeztető levelében az egyik anyuka azt írta, hogy kisiskolás gyerekének a helyi Selye János Egyetem környékén nyomták a magyar nyelvű szórólapot a kezébe - nyilatkozta az Origónak a városi hivatal sajtófőnöke.
Vágólapra másolva!

Szitás Péter az Origónak elmondta, hogy a bejelentés után azonnal levelet írtak az összes városban működő oktatási intézmény vezetőjének a következő szöveggel:

Az önkormányzat sajtófőnöke portálunknak azt is elmondta, hogy

azonnal értesítették az Észak-Komáromi Városi Rendőrséget is, amelynek parancsnoka elrendelte az iskolák környékének fokozott ellenőrzését,

egyben értesítette a Szlovák Országos Rendőrkapitányságot is a lakossági bejelentésről.

Szitás Pétertől azt is megtudtuk, hogy előtte meggyőződtek arról, hogy valós személy, az egyik anyuka küldte a figyelmeztető levelet a polgármesteri hivatalba.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Mint kiderült, azon a bizonyos szórólapon konkrétan szerepel annak a honlapnak a címe is, ahol arra biztatják a fiatalokat, hogy töltsék fel meztelen képeiket bizonyos nyereményekért cserébe.

Ellenőriztük, egy létező, ráadásul magyar nyelvű weblapról van szó!