Észak-Korea újra felkerült a terrorizmust támogató országok listájára

Vágólapra másolva!
A phenjani külügyi tárca szerdán súlyos provokációnak nevezte, hogy az Egyesült Államok visszahelyezte Észak-Koreát a terrorizmust támogató államok listájára.
Vágólapra másolva!

A minisztérium emellett azzal vádolta meg Washingtont, hogy ellenséges politikát folytat Észak-Korea ellen.

A külügyi nyilatkozat szerint Észak-Korea ezért tovább folytatja atomprogramja kiépítését. Az állami hírügynökségek egy szóvivőt idézve ismét azt bizonygatták, hogy

az atomfegyverek Észak-Korea szuverenitásának megőrzését szolgálják.

Phenjan szerint a listára helyezés rávilágított Washington azon szándékára, hogy minden lehetséges úton-módon az észak-koreai vezetés ideológiájának és rendszerének megsemmisítésére törekszik. Az Egyesült Államokat felelősségre fogják vonni provokációja mindennemű következményért.

Ez volt a phenjani rezsim első hivatalos reagálása azóta, hogy Donald Trump amerikai elnök hétfőn bejelentette, visszahelyezi a kommunista államot a terrorizmust támogató államok listájára, amelyen egyszer már szerepelt, mégpedig 1988 és 2008 között, mert állampolgárai 1987-ben 115 halálos áldozatot követelő bombamerényletet követtek el egy dél-koreai repülőgép ellen. 2008-ban azonban az akkori amerikai kormányzat levette a lajstromról, annak érdekében, hogy Phenjant rábírja nukleáris fegyverkezési programjának leállítására.

A terrorizmust támogató államok amerikai listáján eddig Irán, Szudán és Szíria szerepelt.