113 migránst mentettek ki Leszbosznál az Égei-tengerből

Vágólapra másolva!
Száztizenhárom bevándorlót menekített ki hajóival a görög parti őrség és az Európai Unió part- és határvédelmi ügynöksége (Frontex) két mentési műveletben Leszbosz görög sziget közelében az Égei-tengeren – jelentette szerdai közleményében a parti őrség.
Vágólapra másolva!

A Frontex egyik járőröző hajója egy felfújható gumicsónakról 75 embert menekített ki, és szállított Leszbosz székvárosának, Mitilíninek a kikötőjéhez. Egy másik mentési műveletben a görög parti őrség egyik hajója további 38 embert mentett ki a sziget közelében, őket ugyanehhez a kikötőhöz szállították.

Az égei-tengeri útvonal továbbra is a Törökországból az Európai Unióba tartó illegális bevándorlók fő útvonala.

Az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt az Európába ott igyekvők száma, augusztus közepe óta háromszor annyi menekült érkezett Görögországba, mint a tavalyi évnek ugyanebben az időszakában. Csak októberben mintegy négyezren léptek a balkáni ország területére.

A görög szigeteken létesített menekültszállásokon és -táborokban a legutolsó hivatalos adatok szerint több mint 15 ezer migráns tartózkodik és várja menedékjogi kérelmének elbírálását. Közülük mintegy 8000-en az alig 2500 ember befogadására alkalmas táborhellyel rendelkező Leszbosz szigetén tartózkodnak. A sziget menekülttáboraiban uralkodó drámai helyzet miatt hétfőn általános sztrájkot tartottak, amelyet Szpírosz Galinosz polgármester a múlt héten maga hirdetett meg. Az egyik leszboszi menekülttáborában vasárnap este zavargás tört ki, amiről szemtanúk számoltak be a görög televízióban. Egyes szemtanúk szerint több menekültcsoport is összecsapott egymással, az összetűzés alatt az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának több helyi létesítményében is kárt tettek.