Őrizetbe vették a szénabálákat gyújtogató férfit

Vágólapra másolva!
Őrizetbe vett a rendőrség egy 26 éves férfit, aki több száz bálát gyújtott fel az elmúlt hetekben Baranya és Tolna megyében, több millió forintos kárt okozva ezzel – közölte csütörtökön a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint a nagykátai férfit kedden budapesti munkahelyén fogták el. Kihallgatásán beismerte, hogy hétfő este a baranyai Magyarszéken szénabálákat gyújtott meg.

Beismerő-vallomásban a férfi beszámolt arról is, hogy ő okozott bálatüzeket októberben az ugyancsak baranyai Mindszentgodisán és Gödrén, azelőtt pedig Tolna megyében is gyújtogatott.

A hatóság kezdeményezi a férfi előzetes letartóztatását - áll a közleményben.