Migránsokat ítéltek börtönre

Vágólapra másolva!
Elítélt tizenhárom migránst a bíróság, amiért betörtek az északnyugat-belgiumi Zeebrugge nemzetközi kikötőjének területére - közölte csütörtökön a La Libre Belgique című napilap. Egyiküket a kikötőhöz tartozó katonai bázis területén fogtak el.
Vágólapra másolva!

A migránsokat, akik az Angliába induló hajókra próbáltak volna feljutni, a bíróság

hat hónapig terjedő szabadságvesztésre ítélte,

némelyeket közülük felfüggesztett börtönbüntetésre. A 32 éves algériai fiatalembert, akit a katonai bázison fogtak el, hét hónap letöltendő szabadságvesztéssel büntették.

Rendőrségi információk szerint sok olyan migráns tartózkodik

Belgiumban, akik nem nyújtanak be menedékjog iránti kérelmet

a hatóságokhoz, azt várva, hogy Nagy-Britanniába távozhassanak.

A hónapok óta tartó rendőrségi rajtaütések során száznál is több illegális, érvényes okmányok nélküli migránst állítottak elő főként Brüsszelben és a tengerparttal határos régióban. Az előállítottak között szudániak, eritreaiak, egyiptomiak, líbiaiak, irakiak, guineaiak, algériaiak voltak, de számos ismeretlen állampolgárságú is.

A visszatartó erejű rendőri akciókkal Belgium meg kívánja törni az embercsempész-hálózatok üzleti modelljét - közölte korábban Jan Jambon belügyminiszter.