Izrael akár ellenséges arab államokkal is együttműködne Irán ellen

Vágólapra másolva!
Izrael hajlandó együttműködni és megosztani hírszerzési értesüléseit a mérsékelt arab országokkal annak érdekében, hogy szembeszálljanak Iránnal – jelentette ki Gadi Ejzenkot, az izraeli hadsereg vezérkari főnöke egy arab hírportálnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.
Vágólapra másolva!

Ejzenkot Tel-Avivban nyilatkozott az Elaph nevű hírportál tudósítójának. Ez volt az első alkalom, hogy hivatalban lévő izraeli vezérkari főnök egy arab nyelvű médiumnak adott interjút.

"Nyitottak vagyunk arra, hogy szükség esetén megosszuk értesüléseinket" – válaszolta Ejzenkot arra a kérdésre, hogy Izrael a közelmúltban megosztott-e információkat Szaúd-Arábiával.

A régió két nagy befolyású országa, a szunnita Szaúd-Arábia és a síita Irán között az utóbbi időben több ügy miatt is fokozódott a feszültség.

Izrael és Szaúd-Arábia között nincsenek diplomáciai kapcsolatok, a perzsa állam pedig Izrael fő ellenségének tekinthető.

Izraeli vezetők már többször utaltak rá, hogy Irán erősödése és egyes régióbeli országoknak az ebből fakadó aggodalma újfajta érdekegyezést hozhat létre.

Ez a helyzet szerintük akár diplomáciai átrendeződéshez is vezethetne a térségben, ahol mindezidáig csak két arab ország kötött békét Izraellel.