Bolti lopáson kapták a tanárnőt

Vágólapra másolva!
Bolti lopáson kapták Nancie Atwell amerikai tanárnőt, aki 2015-ban elsőként elnyerte a világ legjelentősebb, egymillió dollárral járó pedagógusdíját, a Global Teacher Prize-t. Kiderült, nem ez volt az első eset.
Vágólapra másolva!

A 66 éves maine-i angoltanárnő egy 28 dollárba kerülő kutyapórázt lopott. Ezzel ráadásul megszegte a vádalkut, amelyben tavaly egy másik bolti lopás után vállalta, hogy legalább két évig nem keveredik bajba.

Atwell 2016-ban egy 15 dolláros blúzt lopott, az ügy vizsgálatakor pedig kiderült, hogy már 2014-ben követett el lopást.

A pedagógusszakma "Nobel-díjának" szánt Global Teacher Prize-t a Gems Education nevű, szerte a világban 250 magániskolát működtető dubaji családi vállalat alapítványa, a Varkey Foundation ítéli oda.

A díj célja felhívni a figyelmet az oktatás, a pedagógusok munkájának fontosságára.

Az írás-olvasást újszerű módszerrel tanító Nancie Atwell a díj teljes összegét az általa alapított nonprofit oktatási központnak adományozta a 2015-ös díjátadón közöltek szerint.