A szociáldemokrata pártelnök a marosvásárhelyi iskolaügy megoldását ígérte

Vágólapra másolva!
A vezető román kormánypárt kormányhatározattal vagy törvénnyel hozná létre újra a tanévkezdés előtt megszüntetett marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumot. Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke egy tévéinterjúban beszélt erről, kijelentését az Agerpres hírügynökség idézte hétfőn.
Vágólapra másolva!

Liviu Dragnea az Orbán Viktorral folytatott telefonbeszélgetését idézte. "Elmondtam neki, megoldjuk ezt a kérdést úgy, hogy a következő tanévtől az az iskola (a Római Katolikus Gimnázium) létrejöjjön. Vagy kormányhatározatot fogadunk el, vagy törvényt a parlamentben, de mindent megteszünk azért, hogy ez az iskola megalakuljon" - fogalmazott a politikus, aki a román képviselőház elnöki tisztségét is betölti.