Esélyes, hogy negyedszer is Angela Merkel lesz a kancellár

MERKEL, Angela, német választások
Berlin, 2017. szeptember 24. Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke szavaz a német parlamenti választásokon Berlinben 2017. szeptember 24-én. (MTI/EPA/Clemens Bilan)
Vágólapra másolva!
A szavazás előtti utolsó felmérések alapján biztosnak tűnik, hogy ismét Angela Merkel lesz Németország kancellárja, az viszont még bizonytalan, hogy pártja, a CDU és testvérpártja, a CSU kikkel kormányoz majd.
Vágólapra másolva!

Angela Merkel harmadik kormánya (2013-2017) a szövetségi parlamenti, vagyis a Bundestag-választástól számítva a 85. napon alakult meg, vagyis meglehet, hogy ezúttal is

hónapokig tart majd a kormányalakítás.

A kormányzásra esélyes pártok várhatóan október közepéig visszafogottan egyeztetnek majd az együttműködés lehetőségeiről.

Forrás: MTI/EPA/Philipp Guelland

Gyors kormányalakítás nem valószínű, mert várhatóan kongresszuson vagy pártszavazáson kellene megerősíteni az esetleges koalíciós szerződést.

A CDU/CSU és a lehetséges partnerek tervei alapján az új kormány úgynevezett "száznapos" programjában

kiemelt ügy lesz a digitalizáció.

A feladatok összehangolásához külön államminiszteri - államtitkári - pozíciót akar kialakítani a kancellárián, és tanácsadó testületet is létrehozna.

Az internetlefedettségben óriási a lemaradás

Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke szavaz Forrás: MTI/EPA/Clemens Bilan

A legfőbb feladat a

szélessávúinternet-lefedettség növelése

és az üvegszálas távközlési kábelhálózat kiépítése. Németország mindkettőben lemaradásban van, 100 lakosra csak 38 szélessávú internetkapcsolat jut, ami nemzetközi összevetésben a középmezőnyt jelenti, az üvegszálas hálózat kiépítettsége pedig mindössze 1,8 százalék. Ezzel az eredménnyel

Németország olyan országok mögött áll, mint Mexikó és Törökország.

Az EU-ról csak a választások után!

Az Európai Unió tervezett reformjáról nemigen esett szó a kampányban, aminek részben taktikai okai vannak. Német politológusok szerint Merkel a

2005-ös választásokból okulva óvatoskodik,

amikor is komoly szociális és munkaerőpiaci reformjait hirdette, a választók pedig ettől elbizonytalanodtak. Akkor mindössze 1 százalékponttal előzték meg az SPD-t.

Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt, az SPD elnöke és kancellárjelöltje a feleségével szavaz a német parlamenti választásokon Forrás: MTI/AP/Geert Vanden Wijngaert

Az SPD sem emelte kampánya fő témái közé az EU-t, ami főleg annak tulajdonítható, hogy az Európai Parlamentben 23 évig végzett munka után a német belpolitikába beszálló kancellárjelöltet, Martin Schulzot nem tapasztalt, tekintélyes EU-s politikusként mutatták be, hanem az alulról indult, a "keményen dolgozó emberek" világából érkező szociáldemokrata vezetőként.