Újabb földrengés volt Mexikóban

Vágólapra másolva!
Ezúttal egy erős utórengés rázta meg Mexikót. Rövid időn belül ez már a harmadik földrengés, ami a térséget sújtja.
Vágólapra másolva!

A keddi földrengés után egy

6,2-es erősségű utórengés

rázta meg szombaton Mexikó déli részén, – írta a The Independent. Szökőár veszélyéről egyelőre nem érkezett hír, az épületeket kiürítették.

A rengés epicentruma Mattias Romero településtől 16 kilométerre délnyugatra volt, 10 kilométerre a föld alatt.

A földrengést Mexikóvárosban is érezni lehetett,

a mentőalakulatok is megszakították a keddi 7,1-es erősségű földrengés romjainak átkutatását. Megszólaltak a földrengést jelző szirénák, a lakosok az utcákra menekültek otthonaikból.

Miguel Angel Mancera, Mexikóváros polgármestere azt mondta, a fővárosban

az újabb földrengés két ember életét követelte,

akik szívrohamban haltak meg. A főváros épületeiben a szombati földrengés nem okozott jelentősebb károkat.

Néhány órával korábban

Mexikó csendes-óceáni partjai közelében volt 5,8 erősségű földrengés 48 kilométerre Paredon városától, 74 kilométerre az óceán mélyén - közölte az amerikai Geológiai Szolgálat.

Ez már a harmadik

A legutóbbi földrengés óta közel 300 áldozatot azonosítottak, és még sokan lehetnek a romok alatt. Ahogy múlnak a napok, egyre kisebb a valószínűsége, hogy túlélőket találnak. Eddig 52 embert sikerült élve kimenteni.

Két héten belül a mostani már a harmadik erős földrengés a térségben, szeptember 7-én dél Mexikóban mértek 8,1-es erősségű rengést. Akkor 98 ember halt meg.