Két román fiú egy magyarul beszélő ötödikes kislányra támadt Erdélyben

Vágólapra másolva!
A román médiát és a politikusok egy részét is felelősség terheli azért, hogy két román fiú egy magyarul beszélő ötödikes kislányra támadt az erdélyi Besztercén - ezt jelentette ki szombaton közzétett állásfoglalásában a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
Vágólapra másolva!

A szünetben barátnőivel magyarul beszélő kislányt csütörtökön bántalmazta a két román tagozatos hatodikos diák a besztercei Andrei Muresanu Főgimnáziumban.

Előbb csúnya szavakkal illették, majd esernyővel bántották a románul is jól tudó áldozatot.

Egy későbbi szembesítés alkalmával a fiúk bevallották:

zavarta őket a magyar beszéd.

Az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezete által kiadott, az országos szervezet által is aláírt állásfoglalás elítéli a bántalmazók magatartását, és támogatást ígér a kislány szüleinek az ügy iskolai kivizsgálásában.

A dokumentum szerzői sajnálatosnak nevezik, hogy 2018 (az Erdély és Románia egyesülését kimondó Gyulafehérvári Nyilatkozat centenáriuma) közeledtével a szórványban is megjelent a magyarellenesség, egy olyan városban, ahol a hétköznapokban jó kapcsolatot ápolnak egymással románok és magyarok. Úgy vélik: ebben a román médiát és a politikum egy részét is felelősség terheli.

- olvasható az állásfoglalásban.

Az RMDSZ felkéri a média és politikum képviselőit, hogy hagyjanak fel a hangulatkeltéssel, amely eltávolítja egymástól a két közösséget.

- zárul az RMDSZ állásfoglalása.