Már 286 halottat azonosítottak Mexikóban

Mexikó földrengés
Vágólapra másolva!
Az eddigi információk szerint 286 azonosított halálos áldozata van Mexikóban a keddi földrengésnek, de még sokan lehetnek a romok alatt. Már csak néhány épületnél kutatnak túlélők után, lassan fel kell adni a reményt. De nem volt értelmetlen a négy napos erőfeszítés, 52 embert sikerült kiásni a romok alól. Szó szerint kiásni: lapáttal vagy puszta kézzel, hiszen amíg a legkisebb esély van rá, hogy túlélők vannak a romok alatt, addig nem kezdenek el dolgozni a nehéz munkagépek.
Vágólapra másolva!

A nagy erejű, 7,1-es fokozatú földmozgás helyi idő szerint kedd délután negyed kettő előtt nem sokkal történt, központja Puebla szövetségi tagállam Raboso településének közelében, a fővárostól mintegy 120 kilométerre délkeletre, 51 kilométeres mélységben volt. A mexikói földrengéstani intézet adatai szerint az első nagy erejű földmozgást számos utórengés követte, huszonhármat észleltek, volt közöttük 4-es erősségű is.

Az utórengések azért lehetnek veszélyesek, mert a már megsérült épületek tovább omolhatnak, ezért emberek tízezrei töltötték az utcán az éjszakát.

Az egyik televíziós hírműsorban a műsorvezető éppen arról beszélt, hogy mindenki őrizze meg a nyugalmát és ne essen pánikba. Ebben a pillanatban egy utórengés megmozdította a stúdiót, a műsorvezető szemmel láthatóan megrémült, de aztán valószínűleg eszébe jutott az általa adott jótanács és tovább folytatta a műsort.

A földrengés a templomokat sem kímélte Forrás: MTI

Jóllehet a földrengés központja Pueblában volt, a legnagyobb pusztítást Mexikóvárosban vitte véghez, itt 44 épület teljesen megsemmisült. A várost még az aztékok alapították egy tó partján, aztán később, hogy tovább tudjon terjeszkedni a főváros, ezt a tavat lecsapolták és medrét feltöltötték. Így a talaj nagyon különböző állagú, vannak olyan területek, ahol kifejezetten felerősödnek a rengéshullámok. Egyrészt ez az oka, hogy

egy-egy épület kártyavárként omlott össze, a mellette állóknak viszont nem esett baja.

Másrészt az 1985-ös, 8-as erősségű, tízezer halálos áldozatot követelő, hatalmas pusztítást okozó földrengés után nagyon megszigorították az építkezési előírásokat. Mexikóváros a világ egyik legnagyobb metropolisza, elővárosokkal együtt 20 millió lakosa van. Ehhez a mérethez képest a keletkezett károk nem olyan nagy arányúak, az utóbbi három évtizedben épült házak földrengésállónak bizonyultak.

Az otthonát elveszett család egy ponyvával lefedett sikátorban talált menedéket Forrás: MTI

A 32 évvel ezelőtti földrengés is éppen szeptember 19-én volt, ezért Mexikóban ezen a napon minden évben katasztrófavédelmi gyakorlatokat tartanak. Számos munkahelyen és iskolában kedden délelőtt gyakorolták az épület kiürítését, így aztán délután élesben jól ment az evakuálás. Földrengés esetén az a legfontosabb, hogy mindenki a lehető leggyorsabban hagyja el az épületet, ugyanis, ha egy ház statikailag megrendül, utána fokozatosan dől össze. Sokan a fegyelmezettségüknek köszönhetik az életüket.

Az utcán látták el a sérülteket Forrás: MTI

Mexikó három tektonikai lemez találkozásánál fekszik, ez a Föld legintenzívebben formálódó része, évente 20-25 földrengés van, természetesen nem mindegyik ilyen pusztító erejű. De most két héten belül két súlyos esemény követte egymást, hiszen szeptember 7-én Mexikó déli részén volt 8,1-es erősségű földrengés, aminek epicentruma a tenger mélyén volt, de így is 98 ember életét követelte. A két földmozgás között a szakemberek szerint nem volt semmilyen közvetlen összefüggés, egymástól 650 kilométer távolságra történtek meg.

A földrengés által sújtott terület Forrás: MTI

A mexikóiaknak sajnos együtt kell élniük ezzel a veszéllyel, és nagyon jól helyt álltak mind a hatóságok, mind a polgárok ennek a szörnyű szeptembernek a folyamán, amikor a két földrengésen kívül a Katia és a Lidia nevű hurrikán is pusztított az országban. Már kedden délután megindultak a mentési munkálatok, amiben a mexikói Vöröskereszt 46 mentőautója és 217 munkatársa vett részt. Speciális mentőcsapatok érkeztek Panamából, az USA-ból és Izraelből. A londoni székhelyű Saraid nevű szervezet nagy tapasztalattal rendelkező tagjai is megérkeztek Mexikóvárosba.

Ezen kívül önkéntesek ezrei vettek részt az óriási munkában, hogy azoknak az épületeknek a romjait, ahol túlélők lehetnek kézi munkával, óvatosan próbálják átvizsgálni.

Éjszakára sem hagyták abba a munkát, bár egész Mexikóban 4,8 millió háztartás, Mexikóváros területének pedig 40%-a maradt áram nélkül, így áramfejlesztőkkel kellett biztosítani a világítást.

Éjszaka is folytatták a mentést Forrás: MTI

Egy erős földrengés után a túlélők felkutatása meglehetősen sziszifuszi munka. Keresőkutyákat használnak, illetve hőkamerákat és speciális mikrofonokat. A legegyszerűbb módszer a kopogtatás. Semmihez sem hasonlítható látvány, hogy keresők tucatjai kopogtatnak a romokon, aztán adott jelre mozdulatlanul és némán fülel mindenki, hogy érkezik-e válasz. Pár perc után újra jöhet a kopogtatás. 52 embert sikerült három napnyi szakadatlan munkával élve előhozni a romok alól. Egy nyolcéves kislány 36 órát töltött egy épület alá temetve és szerencsésen megmenekült.

Sebesültet hoznak ki a romok közül Forrás: MTI

Az egész világot megrázta az Enrique Rebsamen Általános Iskola esete. Még kedden sikerült 11 túlélőt kihozni a teljesen megsemmisült épület maradványai alól. Őszintén reménykedett mindenki, hogy a további kutatás sem csak holttesteket fog találni. A szerdai nap folyamán elkezdett terjedni a hír, hogy sikerült kapcsolatot teremteni egy Frida Sofía nevű 12 éves lánnyal, aki túlélte a katasztrófát, csak utat kell vágni hozzá. Az információ nemcsak a közösségi oldalakon terjedt, de tévék és rádiók híradásaiba is bekerült. Az iskolánál a haditengerészet egy alakulata dolgozott, csütörtök délután a vezetőjük bejelentette, hogy már senki sem szerepel az eltűntek listáján. Sajnos 32 gyerek és 5 felnőtt halt meg, a holttesteket azonosították.

Mindenki azt kérdezte, hogy hol van Frida Sofía, mire kiderült, hogy ilyen nevű diákja nincs is az iskolának.

Rejtély, hogyan terjedt el ilyen széles körben a nem létező lány története. Nehezen törődnek bele az emberek a megváltoztathatatlanba, inkább legendákat teremtenek. A sajtónak pedig extrém hírekre van szüksége, mindig újabb szenzációra.

Enrique Rebsamen Általános Iskola Forrás: MTI

Összesen 800 sérültet láttak el, ezek negyede szorul tartósabb kórházi ápolásra. Eddig 286 holttestet azonosítottak. Enrique Pena Nieto, Mexikó elnöke három napos nemzeti gyászt hirdetett. Kifejezte részvétét többek között Donald Trump, amerikai elnök és Ferenc pápa is. Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója egymillió dollárt adományozott a helyreállításra, csatlakozott hozzá Sergio Pérez, mexikói születésű Forma 1-es pilóta is. Lassan újraindul az élet Mexikóban, az utakat szinte mindenütt járhatóvá tették. Az áramszolgáltatás helyreállt, az eltörött gázcsövek miatt keletkezett tüzeket a tűzoltók mindenütt idejében eloltották, komolyabb tűzvész nem volt. A Mexikóvárostól délkeletre, az epicentrum irányában található Hermans Rodriguez pályát alaposan átvizsgálták, nem sérült meg a földrengésben. Október 29-én meg lehet rendezni a Forma 1 idei mexikói futamát, nem kell törölni a versenynaptárból.