Drónokat akart venni a terroristáknak egy férfi

Vágólapra másolva!
Egy dán bíróság pénteken elrendelte egy 28 éves férfi vizsgálati fogságát azzal gyanúsítva, hogy drónokat és éjjellátó kamerákat vásárolt az Iszlám Állam nevű terrorszervezet számára.
Vágólapra másolva!

A rendvédelmi szervek közölték: az Iszlám Állam a drónokat Szíriában és Irakban az ellenségeivel szembeni terrorcselekményekhez akarta felhasználni.

A koppenhágai kerületi bíróság a törvényszék zárt ajtók mögötti meghallgatásán rendelte el a meg nem nevezett férfi huszonöt napra szóló őrizetbe vételét.

Sidsel Klixbull ügyész szerint a bírósági döntés időt enged a rendőrségnek és a vádhatóságnak a további nyomozáshoz.

Az ügynek van egy másik gyanúsítottja is, egy 31 éves férfi, aki azonban szökésben van. A rendőrség közlése szerint a Dániából Törökországba küldött szerkezetek egy része ő hozzá jutott el. Ellene nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.