Zendülés tört ki a lelőtt egyetemista virrasztásán

rendőrautó gyújtogatás Georgia Tech
A felgyújtott rendőrautó
Vágólapra másolva!
Három embert tartóztattak le, miután felgyújtottak egy rendőrautót és két rendőrt megsebesítettek egy egyetemi zendülésben a Georgia Institute of Technology, azaz a Georgia Tech kampuszán.
Vágólapra másolva!

Szombat éjszaka egy rendőr lelőtte a 21 éves Scout Schultzot, az egyetem hallgatóját, aki késsel fenyegetőzve, láthatóan zavart állapotban járta a kampuszt. Schultz belehalt sérüléseibe, az eset pedig felháborította az embereket. A rendőr lépését sokan elítélik, utólag ugyanis kiderült, hogy az áldozatnál nem kés, hanem egy többfunkciós bicska volt, amelynek a pengéje se volt kinyitva.

A hétfő esti virrasztás után körülbelül 50 tiltakozó a kampusz rendőrségi épülete felé vette az irányt. Egy rendőrautót felgyújtottak, valamint két rendőr könnyebben megsérült az ott kitört zendülésben. A három felbujtót, Vincent Castillentit, Jacob Wilsont és Cassandra Mondent letartóztatták .

Schultz családja azt kérte a tiltakozóktól, hogy csendben gyászoljanak, mert az erőszakra erőszakkal reagálni nem vezet sehová.