Az Iszlám Állam két feltételezett tagját fogták el Berlinben

Vágólapra másolva!
Elfogták Berlinben az Iszlám Állam terrorszervezet két feltételezett tagját, Irakban elkövetett háborús bűncselekményekkel gyanúsítják őket - közölte kedden a német szövetségi legfőbb ügyészség.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a német fővárosban elfogtak és előzetes letartóztatásba helyeztek egy 19 éves és egy 41 éves iraki férfit.

A 19 éves gyanúsított legkésőbb 2014-ben csatlakozott az Iszlám Államhoz a dzsihadisták egykori fellegvárában, Moszulban,

és részt vett egy iraki katonatiszt, valamint két síita - az iszlám vallás egyik, az Iszlám Állam által üldözött irányzatához tartozó - nő meggyilkolásában.

A 41 éves gyanúsított ugyancsak részt vett ezekben a bűncselekményekben, és a többi között zsarolásokban is, amelyek a terrorszervezet működésének finanszírozását szolgálták. Ő szintén legkésőbb 2014-ben, Moszulban csatlakozott a dzsihadistákhoz.

Miután 2015-ben megérkezett Németországba, megpróbált két irakit beszervezni az Iszlám Államba,

egy harmadikat pedig öngyilkos merényletre próbált rávenni. Mindkét gyanúsítottat hétfőn fogták el.