Teljes ostromgyűrűbe vonhatják az Iszlám Államot

Vágólapra másolva!
Az orosz légierő támogatta szíriai kormányerők hétfőn Deir-ez-Zór térségében átlépték az Eufráteszt. Az előrenyomulás lehetővé teszi, hogy teljes ostromgyűrűbe vonják az Iszlám Állam terrorszervezet Deir-ez-Zórban lévő egységeit.
Vágólapra másolva!

A folyót átlépve a kormányerők megközelítették a szintén a dzsihadisták ellen harcoló, az Egyesült Államok támogatta, arab és kurd milíciákat tömörítő Szíriai Demokratikus Erők (SDF) műveleti területét.

A kormányhoz hű erők bejelentették, hogy biztosították Deir-ez-Zór repülőterét, lehetővé téve két katonai szállítógép leszállását.

A Bassár el-Aszad szíriai elnök oldalán harcoló Hezbollah libanoni síita szervezet televíziója, az el-Manar egy meg nem nevezett tábornokra hivatkozva azt jelentette, hogy a repülőtér 90 százalékban biztonságos.

A szír kormányerők szeptemberben törték meg az iszlamisták három éve tartó deir-ez-zóri ostromzárát.

A kelet-szíriai város az utolsó, még a dzsihadisták kezén lévő nagyobb település.

Jelenleg közel 100 ezer lakosa van.

Az Iszlám Állam Deir-ez-Zórt ellenőrző fegyvereseit északi, nyugati és déli irányban már ostromgyűrűbe fogták. A várost keleten övező Eufráteszt átlépve a szír hadsereg és a szövetségesei a legjobb úton vannak a dzsihadisták teljes ostromgyűrűbe szorítása felé.

Azaz orosz védelmi tárca szerint a szíriai hadsereg rohamosztagai kiűzték az Eufrátesz keleti partján lévő több faluból az Iszlám Állam harcosait, és folytatják offenzívájukat keleti irányban. A közlemény szerint Aszad erői pontonhíd segítségével keltek át a folyón.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) emigráns aktivista szervezet szerint a dzsihadisták a folyón csak nagy nehézségek árán tudnak elmenekülni, mert az orosz és szíriai légierő mindenkit célba vesz, aki megpróbálja az átkelést.

Az OSDH, amely szintén beszámolt arról, hogy

a hadsereg átkelt a folyón,

közölte, hogy az ostromgyűrű körbezárásához a hadseregnek a keleti parton lévő több falut is az ellenőrzése alá kell vonnia.

Az SDF - állítása szerint - nem egyezteti a műveleteit a damaszkuszi rendszerrel vagy az orosz erőkkel.

A milíciákat támogató nemzetközi szövetség szerint azonban létezik egy bizonyos "konflikusmegelőző vonal", hogy elejét vegyék bármilyen incidensnek a szíriai légtérben a harcokban részt vevő számos fél között.

Szombaton az SDF azzal vádolta az orosz légierőt, hogy az ő állását bombázta, de ezt Oroszország tagadta. Az Egyesült Államok megerősítette a légitámadást, hozzátéve, hogy az oroszoktól kapott értesülések szerint az orosz erők a dzsihadistákat üldözték a térségben.

Deir-ez-Zór tartomány elveszítése jelentős csapás lenne az Iszlám Állam számára, amely már csak néhány Rakka közeli, közép-, illetve dél-szíriai beékelődést mondhat magáénak, és a szomszédos Irakban is elveszítette a területei java részét.