Sokan meghaltak egy öngyilkos merényletben Nigériában

Vágólapra másolva!
Legalább 15 ember meghalt és 43 megsebesült a Boko Haram terrorista szervezet három öngyilkos merénylőjének akciójában az északkelet-nigériai Borno állam egyik falvában.
Vágólapra másolva!

Az áldozatok többsége nő. A sebesülteket a közeli települések kórházaiba szállították. Némelyikük állapota válságos, ezért a halálos áldozatok száma növekedhet – mondta az állami katasztrófavédelem egyik tisztségviselője.

Vasárnap késő este három ember meghalt és további három megsebesült az észak-kameruni Kossában a Boko Haram két öngyilkos merénylőjének támadásában.

A Boko Haram nigériai iszlamista terrorszervezet 2014 végén egy Belgium nagyságú területet tudhatott magáénak Nigériában, a hadsereg a környező államok támogatásával azonban kiűzte az iszlamistákat a korábbi erődítményüknek számító, északkelet-nigériai Sambisa erdőségből. A szélsőségesek egy része az észak-kameruni Mandara-hegység környékén vetette meg a lábát.

A széttöredezett terrorcsoport ezután gerilla-hadviselésre tért át: Nigéria mellett Csád, Niger és Kamerun területén is falvakat rohant le, valamint a hatósági célpontok helyett civileket és polgári intézményeket kezdett támadni. Az EFE spanyol hírügynökség által megkérdezett szakértők szerint a terrorszervezet jelenleg a Csád-tó térségét igyekszik új fellegvárának megtenni.

A harcokban már több mint 20 ezren haltak meg, és legalább 2,3 millióan kényszerültek otthonuk elhagyására. A konfliktus teljesen tönkretette a Csád-tó térségének gazdaságát, aminek következtében mintegy 7 millió helyi lakos kénytelen súlyos élelmiszerhiánnyal szembenézni.