Bombariadó miatt kiürítettek több önkormányzati épületet Moszkvában

Vágólapra másolva!
Kilenc önkormányzati épületből több mint 600 embert evakuáltak a rendvédelmi szervek bombariadó miatt - közölte a TASZSZ állami hírügynökség hétfőn rendvédelmi forrásra hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Ugyancsak hétfőn Csebokszáriban 12 épületet kellett kiüríteni.

Vasárnap este 11 moszkvai bevásárlóközpontból mintegy 8 ezer embert menekítettek ki névtelen telefonhívások miatt. A TASZSZ információi szerint a hétvége folyamán Oroszország 14 régiójában mintegy

80 figyelmeztető hívás futott be,

amelyek miatt üzletekből, repülőterekről, vasúti és buszpályaudvarokról 30 ezernyi embert evakuáltak.

Bombát egyelőre sehol sem találtak.

A feltételezett elkövetők kilétéről eddig nem hangzott el hivatalos bejelentés.

A hamis bombariadók sorozata szeptember 11-én kezdődött el Oroszországban. A legtöbb szándékosan félrevezető bejelentés szerdán érkezett, ekkor sajtóértesülések szerint egyedül a fővárosban 40-100 ezer embert menekítettek ki.

Feltételezések szerint az Iszlám Állam terrorszervezet állhat az események mögött, több jelentés ugyanakkor arra mutatott rá, hogy a hívások nagy részét Ukrajnán keresztül bonyolították le.