Donald Trump egy lehetséges katonai akcióról beszélt

President Donald trump  meets with US Ambassador to the UN Nikki Haley and Secretary of State Rex Tillerson politics Horizontal
Donald Trump
Vágólapra másolva!
Donald Trump amerikai elnök „lehetséges katonai akciót” emlegetett pénteken este Venezuela ellen, egyúttal ismét figyelmeztette Észak-Koreát.
Vágólapra másolva!

Az elnök azt követően fejtette ki álláspontját újságíróknak a New Jerseyben lévő bedminsteri golfklubjában - ahol elvileg a szabadságát tölti -, hogy megbeszélést folytatott Rex Tillerson külügyminiszterrel és Nikki Haley ENSZ-nagykövettel. Ahogyan fogalmazott: Venezuelát illetően „sokféle megoldás” van asztalon, köztük „szükség esetén a katonai hadművelet is”.

Észak-Korea

Trump az újságíróknak ismét megerősítette, hogy változatlan az álláspontja Észak-Koreáról, sőt pénteken este - a nap folyamán immár másodszor - figyelmeztette az ázsiai kommunista országot. A sajtótájékoztató előtt újabb Twitter-bejegyzést tett közzé, amelyben leszögezte: „a katonai megoldások már kidolgozva, csőre töltve, arra az esetre, ha Észak-Korea bután cselekedne. Remélhetőleg Kim Dzsongun talál más utat.”

Donald Trump Forrás: AFP/Jim Watson

A sajtótájékoztatón aztán megismételte, hogy az amerikai hadsereg valóban „csőre töltve”, készen áll, és kifejezte abbéli reményét, hogy korábbi szavainak súlyát Észak-Korea „teljes mértékben felfogja”, és megérti azt is, hogy amit mondott, úgy is értette. Hozzátette: ha Kim Dzsongun észak-koreai vezető "„nyílt fenyegetést” intéz akár Guam, akár bármely más amerikai terület, vagy Amerika bármely szövetségese ellen, akkor

„Ha bármi történik Guam szigetén, akkor nagyon nagy baj lesz Észak-Koreában” - hangsúlyozta. Trump egyúttal megnyugtatta a Guam szigetén élőket. A The New York Times című lap ugyanis - a Reuters hírügynökség információi alapján - arról cikkezett, hogy Guamon atomtámadás esetére vonatkozó tanácsokat terjesztettek szórólapon a lakosság körében.

- mondta a csendes-óceáni sziget lakóinak aggodalmaira utalva.

Újabb szankciók

Trump közölte az újságírókkal, hogy helyi idő szerint pénteken este telefonon megbeszélést folytat Hszi Csin-ping kínai elnökkel, akinek felveti majd újabb szankciók bevezetésének lehetőségét Észak-Korea ellen. Az elnök jelezte, hogy hétfőn rövid időre visszatér Washingtonba, és ott egy „nagy sajtóértekezletet tart”, bár ennek témáiról nem mondott semmit.

Venezuela

A sajtótájékoztató után nem sokkal a Pentagon (védelmi minisztérium) szóvivője, Eric Pahon közölte: az amerikai hadsereg nem kapott parancsot a Fehér Házból Venezuelával kapcsolatban. A szóvivő leszögezte: alaptalan a caracasi kormány célozgatása arra, hogy az Egyesült Államok Venezuela inváziójára készülne. Pénteken este a Fehér Ház közleményt adott ki. Ebben leszögezte:

Donald Trump elnök elfogadja Nicolás Maduro venezuelai elnök ajánlatát a párbeszédre,

de csak majd akkor, amikor „helyreállították a demokráciát Venezuelában”. Maduro előző nap, az alkotmányozó nemzetgyűléshez intézett beszédében azt mondta, hogy szeretne tárgyalni Trumppal.