Nem szállítanak több fegyvert a németek Törökországba

görög válság, adósságválság, népszavazás, megszorító csomag, adósság elengedés,  Angela Merkel, Recep Tayyip Erdogan, 50 évvel korábban kezdődött meg a török bevándorlás Németországba, megemlékezés
Vágólapra másolva!
A német kormány már tegnap is ígéretet tett a Törökországgal szembeni keményebb fellépésre. Sigmar Gabriel külügyminiszter már tegnap figyelmeztette a turistákat. A Bild szerint a fegyverszállítmányokat is leállítják.
Vágólapra másolva!

A német szövetségi kormány felfüggesztette a törökországi hadiipar üzleti projekteit. Az év első négy hónapján összesen 57 engedélyt adtak ki törökországi hadiipar exportra, mintegy 72 millió euróért.

Mivel a kormány kiemelte, hogy "korlátozó jellegű és felelősségteljes" politikát folytat, így a kiviteli engedélyekről szóló döntések mérlegelésében kiemelt súlya van az emberi jogok helyzetének a fogadó országban. És az engedélykérelmet pedig elutasítják abban az esetben ha megfogalmazódik a gyanú, hogy

a termékeket "belső elnyomásra vagy az emberi jogok másmilyen folytatólagos, rendszerszerű megsértésére használhatják".

Éppen erre hivatkozik a német kormány. Az ellenzék már egy ideje sürgeti a törökországi fegyverszállítások leállítását.

Figyelmeztették a turistákat

A német és a török kormány viszonya a tavalyi törökországi puccskísérlet óta folyamatosan romlik, a kapcsolatot konfliktusok egyre hosszabb sora terheli. Ezért a berlini vezetés csütörtökön irányváltást jelentett be, az eddiginél keményebb fellépést ígér, arra hivatkozva, hogy Törökország elfordul az európai értékekről.

Az új politika keretében elsőként frissítették a Törökországba utazóknak szóló külügyminisztériumi információkat, figyelmeztetve, hogy

bárkit bármikor önkényesen megfoszthatnak szabadságától, ezért fokozott óvatosságra van szükség.

A koalíciós pártok teljes egyetértésben határoztak az irányváltásról. Heiko Maas igazságügyi miniszter szerint mindenkinek tudnia kell, hogy

Az elhárítás is figyelmeztet

A német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) vezetője, Hans-Georg Maassen egy pénteki interjúban a török hírszerzés fokozott németországi aktivitására figyelmeztetett. Azt mondta,

a török hírszerzés nem tartja be a szabályokat Németországban.

Az alkotmányvédelem többször megállapította, hogy "a török titkosszolgálat a német jog keretein kívül tevékenykedett és hírszerzési információkat gyűjtött emberekről".

A belső elhárításért felelős nemzetbiztonsági szolgálat azt is tapasztalja, hogy a török kormány befolyásolja a mintegy hárommilliós németországi török közösséget. Többek között arra buzdít, hogy tegyenek feljelentést a tavalyi puccskísérletért felelősnek tartott Fethullah Gülen hitszónok mozgalmának követői ellen. Arra irányuló kísérletek is történnek, hogy

Török válasz

Binali Yildirim török miniszterelnök közben a német-török viszály enyhítésére szólított fel. Azt mondta:

a viszony megromlása nem válik sem Németország, sem Törökország hasznára.

Yildirim hangsúlyozta: a török kormány továbbra is egyik stratégiai partnerének tekinti Németországot Európában.

Megszólalt Recep Tayyip Erdogan török elnök is, azt mondta, nem folyik nyomozás német cég ellen Törökországban a hatalomátvételi incidenssel összefüggésben, és Törökország ajtaja nyitva áll a külföldi, köztük a német beruházók előtt. Azt is mondta ugyanakkor, hogy "a német vezetésnek számot kell adnia a náluk bujkáló terroristákról és a nekik juttatott anyagi támogatásról".