Szigorítják az idegenrendészeti törvényt

Vágólapra másolva!
Szigorítják az idegenrendészeti törvényt a gazdasági migráció korlátozására
Vágólapra másolva!

A cseh képviselőház az idegenrendészeti törvény szigorításáról szóló módosítást fogadott el a gazdasági migráció korlátozására. A szigorítás értelmében

a valótlan adatokat közlő, a hamis dokumentumokat beterjesztő, vagy a meghallgatási időpontokat kellő indok nélkül elmulasztó külföldiektől megtagadhatják a tartózkodási engedélyt a cseh hatóságok.

A szándékos bűncselekményért történt korábbi elítélést is figyelembe veszik az eljárás lefolytatásánál. Bizonyos esetekben

korlátozzák a jogsegélyhez való jogot, vagy a családegyesítést.

Emellett az illegálisan beutazó külföldiek kitoloncolására szolgáló központokat a szabályozás kivette az ügyészség felügyelete alól. A jogszabályt még a cseh államfőnek is ellen kell jegyeznie, ahhoz hogy hatályba léphessen. Bírálói szerint a szigorítás nemzetközi szerződésekbe és Európai Uniós irányelvekbe ütközik. A módosítások ellen a cseh ügyvédi és a munkaadói kamara is hevesen tiltakozott. A jogászok felhívták a figyelmet arra, hogy sértheti az emberi jogokat és figyelmen kívül hagyja a jogállamiság elvét is.