Kiéleződött a harc a Donyec-medencében

Vágólapra másolva!
Az egyre hevesebb harcok során csak az elmúlt 24 órában öt ukrán katona halt meg a Donyec-medencében.
Vágólapra másolva!

Az eddigi közlemények szerint a szakadárok az elmúlt nap alatt legalább 57-szer lőttek a katonai állásokra. Ugyan a minszki megállapodás megtiltja a nehézfegyverek használatát, a szakadárok mégis azzal támadtak az ukrán katonákra.

Donyecknél egy kórházban komoly károk keletkeztek a fegyveres támadások miatt. Civil áldozatokról még nem tudni.

A szakadárok az általuk ellenőrzött területekről aknavetőkkel lőtték hosszabb ideig a marjinkai útellenőrző posztot. Sem civilek sem katonák nem sérültek meg a támadásban.
Az ukrán források arról adtak hírt, hogy egy újabb szakadár csapat vezetője meghalt. De halálának körülményeiről nem adtak ki információkat még.

Állítólag

Oroszország újabb katonai utánpótlást küldött

a szakadár Donyecki Népköztársaságba.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet ( EBESZ) ukrajnai megfigyelői két 122 milliméteres, a minszki megállapodásban tiltott Gvözgyika önjáró tarackot láttak a donyecki szakadárok ellenőrzése alatt álló térségben. A szerkezet pedig az ukrán oldal felé volt irányítva.

Ezenkívül a luhasznki szakadárok területén is több tiltott fegyvert észleltek a misszió tagjai. Felvételt készítettek egy 122 milliméter kaliberű BM-21-es Grad rakéta-sorozatvető egy részéről. De ezek mellett láttak egy

Ural teherautóra szerelt Zu-23-as rakétarendszert és öt tankot is.