Vágólapra másolva!
15 rajtaütés és 12 letartóztatás után azonban egyelőre csak egy 58 éves férfi maradt őrizetben. A rendőrség azt igyekszik kideríteni, magányos merénylő volt-e a londoni parlamentnél gázoló és késelő Khalid Masood.
Vágólapra másolva!

A Sky News úgy tudja, hogy vasárnap este egy 30 éves férfit tartóztattak le Birminghamben. Vele tizenkettőre emelkedett azok száma, akiket a londoni merénylet után vittek be a rendőrök.

A korábban őrizetbe vettek közül azonban már csak egy 58 éves férfit tartottak benn. Egy manchesteri nőt óvadék ellenében helyeztek szabadlábra, a többieket elengedték, anélkül, hogy bármivel is meggyanusították volna őket.

A rendőrség azt próbálja kideríteni, hogy a támadó teljesen egyedül cselekedett-e terrorista propaganda hatására, vagy mások biztatták, segítették, esetleg utasították a merénylet elkövetésére.

A véglegesnek tekinthető adatok szerint ötvenen sérültek meg a támadásban, és a rendőrök által lelőtt merénylővel együtt öten haltak meg. Az ötven sérült közül a hétvégén

még tizenöten voltak kórházban.

A merénylő előbb egy bérelt autóval nagy sebességgel a gyalogosok közé hajtott a Westminster híd zsúfolt járdáján - ott egy ember halt meg. Ezután a Westminster kapujában megkéselt egy 48 éves rendőrt és két arra járót. Masoodot ezután lőtte le a parlamentnél járőröző fegyveres rendőri osztag.